luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Garázs negyedmillió dollárértMíg az Egyesült Államok számos államában negyedmillió dollárért már egy belső medencés luxusrezidenciát is vásárolhatunk, addig New Yorkban egy jobb parkolóhely kerül ennyibe. Az amerikai metropoliszban, ahol parkolni szinte kiváltság, egy átlagos garázsért 165 ezer dollárt is elkérnek.
Az egyik legnagyobb gondot a garázsok, parkolóhelyek kis száma jelenti, ami fokozott hatással van ezek eladási árára is. A dollárszázezrekre rugó árak azonban, ahelyett hogy elriasztanák az autótulajdonos New York-iakat, kifejezetten versengésre sarkallják őket. A piacra kerülő eladó helyek esetében már szabályos várólisták alakultak ki, amire jó példa egy jövő januárra elkészülő épület parkolószintje is. A New York Times információi szerint a Tizenhetedik utcában épülő apartmanház alagsorában összesen öt hely lesz majd, amelyek mindegyikét 225 ezer dollárért (40,1 millió forint) kínálják. Kínálni persze nem nagyon kell, hiszen már így is nyolc vásárlójelölt reménykedik abban, hogy övé lesz valamelyik parkoló. Szakértők szerint az új építésű ingatlanok garázsainak ára az utóbbi időben megduplázódott. Bár a garázsok királyainak egyértelműen a manhattaniek számítanak, Brooklynban, Queensben, Riverdale-ben és Harlemben sem szégyenlősek az eladó parkolóhelyek és garázsok gazdái. Utóbbi városrészekben akár 50 ezer dollárt (9 millió forint) is elkérnek értük, míg Brooklyn újonnan épült garázsai 125 ezer dollárba (22,3 millió forint) is kerülhetnek. New York azonban nem az egyetlen hely, amely drága garázzsal büszkélkedhet. A nagy-britanniai Sandbanks-ben például éppen egy éve kelt mintegy 178 ezer dollárért, vagyis közel 31,7 millió forintért egy fedett autótároló. Deluxe Magazin Korábban: Eladó az USA legdrágább birtoka 14 milliárdért árulják a szadista gróf kastélyát Hírességek költöznek a mesterséges szigetre Hatmilliárdos villát vett feleségének Tom Cruise A show nagyasszonya luxusingatlant vesz Dubrovnikban
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Liba
Dubaj
Gasztrobloggerek
|

















