Kékszalag-történelem dióhéjban

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Történelmi versenyt hirdetett meg 1934-ben a Hungária Yacht Club. Az első Kékszalagnak az volt a célkitűzése, hogy az akkori Magyar Vitorlás Yacht Szövetséghez tartozó hajók számára olyan Balaton-kerülő gyorsasági versenyt indítsanak, amelyen osztályra és nagyságra való tekintet nélkül bárki részt vehet.

A teljesen nyílt bajnokság szabályai a későbbiek során némileg megváltoztak, ugyanis a negyedik alkalommal megrendezett Kékszalagon már nem indultak a 22-es versenyjollék, amelyek az addigi legsikeresebb hajók voltak. A finom alkatú, drága hajóosztály letiltása után egy másik kategória is kikerült a versenykönyvből, méghozzá a hatvanas-hetvenes évek sikerhajója, a csillaghajó.

A legsikeresebb hajó a Kékszalag történelmében a Tramontána, amely 1940 és 1989 között hét alkalommal diadalmaskodott. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a Tramontána kormányosa nő volt, Kultsár Istvánné (született Gordon Evelyn), aki ráadásul a következő alkalommal, 1942-ben is megnyerte a versenyt. A hajók rangsorában a Tramontánát már nem lehet megelőzni, hiszen a második helyen a Nemere II áll öt győzelemmel.

A legtöbb első helyet elért hajóosztály a 8R Yacht a Tramontána hét diadalával. Ebben a rangsorban a második helyen áll a 30-as cirkáló hajóosztály hat győzelemmel. A dolog érdekessége, hogy egy hajónak sem sikerült az ismétlés, mind a hat győzelmet más-más vitorlás érte el. A kapitányok közül sem sikerült senkinek ez a bravúr. Ha a dobogós helyezéseket is figyelembe vesszük, akkor a 30-as cirkálók nagy fölénye figyelhető meg. Huszonkétszer nyerték el az első három hely valamelyikét.

A legemlékezetesebb év talán az 1955-ös a Kékszalag történetében, ugyanis ebben a sokat emlegetett esztendőben kerülte meg Németh István 10 óra 40 perc alatt a Balatont a Nemere II-vel. A rekordot a mai napig nem döntötte meg senki. A 75 lábas cirkáló ezt megelőzően két alkalommal is nyert, és a rákövetkező versenyen is elsőként ért célba, igaz, 1957-ben már nem Németh István kormányozta, hanem Schmalcz József.

A Kékszalag legeredményesebb kapitánya Litkey Farkas, aki 2001 óta megszakítás nélkül elsőként futott be a balatonfüredi célba, sorrendben a következő hajókon: Pleasure, Gardazzurra, Lisa, Gardazzurra, Lisa és a Clan Des Team 2006-ban. Litkey 2003-ban ugyan 9 óra 25 perc alatt körbeért a Lisával, ez azonban a Balaton alacsony vízállása - ebből adódóan a beljebb hozott bóják és a valamivel rövidebb útvonal - miatt nem számíthatott új rekordnak. A vitorlázó idén ismét a Lisával indul.

A tengeri bajnokságok mintájára rendezett Kékszalagot nem minden évben tartották meg, 1934 után csak a páros években indulhattak a versenyzők. A háborús évek kimaradtak a verseny históriájából, valamint a kommunizmus beköszöntekor is kiesett 1946, így a háború után csak 1947-ben folytatódhatott a verseny. Ezután a páratlan években rendezték meg egészen 2001-ig, ezt követően pedig már minden évben megtaláljuk a balatoni vitorlásversenyek naptárában a Kékszalagot.

A verseny szabályzatában 2001-ben életbe lépett egy fontos módosítás: ekkor a Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége úgy döntött, hogy ezentúl minden évben megrendezik a tókerülő bajnokságot, de azon csak a páros években indulhatnak a keretes-trapézos, gyorsjárású, stabilabb hajók. Ennek értelmében 2007-ben tilos a trapéz használata.

A Kékszalag mezőnyében minden évben feltűnnek külföldi versenyzők is, akik sokszor az élvonalban végeznek, sőt, többször volt példa arra, hogy a dobogó első helyére kerültek, elég ha Christoph Wieserre, Zdenka Richterre, Eindl Steegre vagy Helmut Birkmayerre gondolunk.

A Kékszalag pályája a versenytörténetben mindig tókerülő volt, az útvonal csak néha változott. A háború előtti páros években öt versenyt futottak, mindig más pályán. 1940-ben vitorláztak először a ma használatos Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred távon. 1947-ben újították fel a versenyt, amely Földvárról indulva kerülte meg a Balatont. Majd 1949-ben újra az 1940-es pályán vitorláztak, ez azóta is változatlan.

A versenyszabályzat szerint a Kékszalagon csak egytestű, tőkesúlyos vagy 25 négyzetméter és annál nagyobb orr- és nagyvitorla összfelületű (alapvitorlázatú) hajók indulhatnak. Ez a szabályzat a jövőben némileg módosul: a tókerülő bajnokság történetében újdonság lesz, hogy 2010-től már katamaránok is indulhatnak - tájékoztatta magazinunkat Kerekes Kázmér, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Százharminchárommilliárdos lottónyeremény Amerikában

Százharminchárommilliárdos lottónyeremény Amerikában

Százharminchárommilliárdos lottónyeremény Amerikában

Egyetlen játékos ütötte meg minden idők egyik legnagyobb, kis híján 600 millió dolláros lottófőnyereményét az Egyesült Államokban.

Kávézás az Apple-vezérrel

Kávézás az Apple-vezérrel

Kávézás az Apple-vezérrel száznegyvenmillióért

Aránylag "csekély" összegért, 610 ezer dollárért (140 millió forint) kávézhat Tim Cookkal egy jótékonysági aukció győztese.

Utaskísérőnek állt a milliárdos alapító

Utaskísérőnek állt a milliárdos alapító

Utaskísérőnek állt a milliárdos alapító

Elvesztett egy fogadást, ezért légikísérőnek állt az AirAsia egyik járatán Richard Branson, a rivális Virgin légitársaság milliárdos alapítója.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5