Luxusesküvőt tart a szultán lánya

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Kéthetes ünnepléssel vette kezdetét a brunei szultán lányának esküvője. Majeedah Nuurul Bulqiah és újdonsült férjének hivatalos bemutatása egy fényűző vasárnapi ceremónián zajlott le, méghozzá kétezer meghívott jelenlétében.

Elkelt Hassanal Bolkiah negyedik gyermeke is, aki múlt héten csütörtökön házasodott össze választottjával. A brunei szultán, aki összesen tizenegy gyermek édesapja, szokás szerint nem fukarkodott a jeles esemény költségeinek finanszírozásakor. A kéthetes lagzit az iszlám vallásos procedúrák szerint tartja a dúsgazdag család.

A 31 éves arát, Majeedah Nuurul Bulqiah-t, illetve 32 éves szerelmét, Khairul Khalilt hivatalosan vasárnap mutatták be, mint házaspárt az 1788 szobás kastély központi csarnokában. A ceremóniára körülbelül kétezer vendéget invitált meg a királyi család, ahol hálaadási imát mondtak el. A hagyományos arany, valamint rozsdavörös színű maláj ruhát viselő fiatalok természetesen főhajtással tisztelegtek a szultánnak és két nejének. 

A szultánság lakosai virággal üdvözölték az ifjú párt

A hercegnő és a miniszterelnöki hivatalban dolgozó férje ezt követően körbeutaztak a fővárosban, Bandar Seri Begawanban, ahol a szultánság több ezer lakosa zászlóval és virágokkal üdvözölte őket.

A 61. életévét taposó szultán majdnem negyven, míg családja közel 600 éve kormányozza a trópusi országot, az uralkodó 40 milliárd dollárra becsült vagyonából szívesen költ nem csak luxusautókra és magánrepülőkre, hanem óriáspartikra is.

Hatvanadik születésnapját ugyanis páratlan pompával ünnepelte a Luxemburg nagyságú szultánságban Hassanal Bolkiah. Ha Brunei 370 ezres lakossága nem is vonult ki az utolsó emberig a terekre, a hatalmas ünnepségen így is tízezrek vettek részt, közülük pedig mintegy tízezer polgárt vendégelt meg Hassanal Bolkiah mesebeli palotájában.

A fenséges lakomával egyidőben a szultán egy még kisebb körnek további figyelmességgel kedveskedett: július 15-i ünnepi beszédében bejelentette az állami alkalmazottakra vonatkozó általános fizetésemelést - amire 1984 óta nem volt példa a szultánság történetében.

Deluxe Magazin

Korábban:

Divatba jöttek az extravagáns esküvői helyszínek

Rod Stewart egy luxushotelben nősül Caprin

Eva Longoria esküvői tortája testőrt kap

1,3 milliárdért vett nászajándékot a focisztár

60 emeletes családi házba költözik a leggazdagabb indiai

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Gasztrobloggerek

Gasztrobloggerek

Kávé, körte, meggy és áfonya - gasztrobloggerek fagyija a Centrálban

Rendhagyó módon állítja össze nyári fagylaltkínálatát a Centrál: ismert gasztrobloggerekkel ízelítőket készíttetett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5