Egymilliárd forint Napóleon kardjáért

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Rekordösszegért kelt el Napóleon szablyája, amely 4,8 millió eurós (1,2 milliárd forintos) leütési árával egyszerre két rekordot is megdöntött: egyrészt ez a francia hadvezérhez köthető legdrágább tárgy, másrészt pedig minden idők legértékesebb kardja.

Több mint 200 éve aratott győzelmet Bonaparte tábornok az osztrákok felett az észak-itáliai marengói mezőn, ahol egy legendás kardot is magánál tartott. Az 1800. június 14-i ütközet helyszínét és a tulajdonos személyét a szúrófegyveren egy felirat jelzi: "Sabre de Napoléon le Grand à la bataille de Marengo", azaz "A Nagy Napóleon marengói csatában viselt kardja".

A kivételes szépségű fegyvert 2007. június 10-én árverezték el a Párizs melletti Fontainebleau-i Osenat aukciósházban 4,8 millió euróért, vagyis 1,2 milliárd forintért, ami a becsült árnak éppen a négyszerese. Az aukciósház szerint ezzel a leütési árral a 97 centiméteres szablya egyszerre két rekordot is megdöntött: Napóleon emléktárgyaiét és a legdrágább kézifegyverét is.

Forrás: MTI
A míves kidolgozású kard a legenda szerint megfordította egy csata kimenetelét

A marengói csatában a legenda szerint Napóleon ezzel a karddal kezében bátorította harcosait, akik megsemmisítő vereségre számítottak az osztrákoktól. A buzdítás sikeres volt, hiszen a csata kimenetele megfordult, és a történelemkönyvekben Bonaparte szerepel győztesként.

Az arannyal gazdagon díszített fegyver kitűnő minőségű, damaszkuszi típusú pengéje az Osenat aukciósház szerint feltehetően a németországi Solingenből származik, míg maga a kard Nicolas Noël Boutet versailles-i manufaktúrájában készült. A fegyvert 1978-ban nemzeti kinccsé nyilvánították, így új tulajdonosa - akinek kilétét az aukciósház nem fedte föl - nem viheti ki Franciaország területéről.

Napóleon emléktárgyai különösen nagy népszerűségnek örvendenek az aukciókon, amelyek közül a közeljövőben is találunk olyat, amelyen a francia tábornok és császár személyes relikviát árverezik. A Christie's július 3-i árverésén egy olyan levelet bocsátanak kalapács alá, amelyben Josephine de Beauharnais-nek, későbbi feleségének vallott szerelmet. A ritkaságot 75 ezer euróra taksálják.

Deluxe Magazin

Korábban:

Felvásárolják a szabadságharc fegyvereit a magyarok

Árverésre bocsátják Horthy Miklós kardját

Cápagerincből készült sétapálca

Egy óra Napóleon örököseitől

A műkincsek nagyáruházai

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Cernotto

Cernotto

Világszenzáció lesz a magyar magántulajdonban lévő Szent Katalin

Fáy András restaurátorral egy 700 millió forintra taksált, és magyar tulajdonban lévő műről beszélgettünk.

Aston

Aston

Sárkányos Aston Martin csak kínaiaknak

A Dragon88 szériából csak 88 modell készül, és csak Kínában vásárolható meg.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5