A golfozás íratlan szabályai

Címkék: golf, golfozó, golfpálya

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Bár a golf az egyik legprecízebben szabályozott sport, a játék íratlan szabályai legalább annyira fontosak, hamar kiderül ugyanis, hogy közünk sincs a golf szellemiségéhez, ha kiabálunk a pályán, esetleg földhöz vágjuk az ütőnket egy rosszul sikerült gurítás után. Most megismerkedünk a golfetikett legfontosabb elemeivel.

A golf az úriemberek sportja - tartja a mondás. A játék etikettje pontosan ezt az arisztokrata szellemiséget idézi, hiszen ennek lényege röviden összefoglalva az, hogy kulturált viselkedést, sportszerűséget, valamint a játékostársak irányába mutatott figyelmességet és előzékenységet vár el a golfozótól.

Tempósan, csendben közlekedjünk a golfpályán

Lássuk, mit jelent a kulturált viselkedés a golfpályán! Először is tisztában kell lennünk vele, hogy alap elvárás a sportosan elegáns öltözék, tehát például farmernadrágban illetlenség golfozni menni. Férfiak számára a szövetnadrág, illetve a galléros póló vagy ing számít elfogadott viseletnek, míg a hölgyeknek arra kell ügyelniük, hogy sortjuk ne legyen túl rövid, illetve ne vegyenek fel mélyen dekoltált felsőrészt.

Ha már fent vagyunk a pályán, viselkedésünk legyen mindig sportszerű. Az egyik legfontosabb szabály, hogy az ütéseink előtt legyünk körültekintőek, és addig ne üssünk, amíg túl közel áll valaki, vagy a pályán lévő előző csoport még nem távolodott el kellő mértékben.

Amennyiben nem mi következünk ütéssel, akkor sose zavarjuk a lendítő játékost mozgással vagy beszéddel. Az etikett azt is megköveteli, hogy ne szitkozódjunk hangosan egy-egy elrontott ütés után, ez nemcsak bárdolatlanság, de zavarhat is másokat. Ugyanezen okok miatt az ütőt sem szabad dobálni mérgünkben.

Az etikett egy másik alapeleme a golfpálya tisztelete, amelybe beletartozik a pálya állapotának megóvása. Ez elsősorban annyit tesz, hogy az akaratlanul okozott kisebb-nagyobb károkat azonnal hozzuk helyre, így ha például a fairway füvéből kiütünk egy darabot - amit divotnak nevezünk -, azt azonnal tegyük vissza a helyére, nincs annál nagyobb bosszúság, ha valakinek egy amúgy remek ütése egy divotban landol. A greenre pattanó labda is hagy maga után nyomot, ezt is illik eligazítani, ha pedig homokbunkerből játszunk, akkor az ütés után azonnal gereblyézzük el a nyomokat.

Ha az elütés során megrongáljuk a füvet, azonnal hozzuk helyre!

A golfpályákon általában csoportos játék folyik, egyszerre több csapat is a pályán lehet. Az egyik legfontosabb íratlan szabály, hogy a játék folyamatos legyen, és ne tömörüljön fel több csoport egy lassabb miatt. Természetesen a tudáskülönbség miatt egyébként is előfordulhat az utolérés, ilyenkor a gyorsabb csoportot illik előreengedni, de néhány alapvető tanács betartásával a kevésbé képzett golfozók is fel tudják gyorsítani játékukat.

Így például ne csak akkor kezdjünk el gondolkodni egy ütésen, ha már a labda felett állunk, hanem a labdához vezető úton is ezzel foglalkozzunk. A greenen ez még inkább igaz, hiszen általában a puttolás igényli a legtöbb gondolkodást és helyzetfelmérést. Az elveszett labdát ne keressük öt percnél tovább, és mindig kísérjük figyelemmel a társaink ütéseit is, hogy esetleg segíthessünk az elveszett labda gyorsabb megtalálásában.

A green mellőli chiphez vigyük magunkkal a puttert is, hogy az ütés után azért már ne kelljen visszasétálni a táskához, de általában is érdemes több ütővel készülni egy ütéshez. Amint begurítottuk a labdát a lyukba, hagyjuk el a greent, ne gyakoroljuk a puttolást akadályozván ezzel a mögöttünk jövők játékát.

Két ütés között soha ne fussunk a golfpályán, de a lassú poroszkálás sem illendő, a jó tempójú séta az elvárt. Természetesen ezen előírások célja nem az, hogy valaki siettesse a játékát, hanem az, hogy minél hamarabb készen álljon az éppen soron következő ütésre.

Figyeljünk az árnyékunkra is!

Az etikett külön foglalkozik a greenen való apró, ám annál lényegesebb részlettel, amelynek lényege a másik játékosra való odafigyelés. Nagyon fontos, hogy sose keresztezzük a partnerünk labdája és a lyuk közötti képzeletbeli vonalat, hiszen lábnyomunkat a füvön hagyva megzavarhatjuk a gurítását.

Ugyanígy nagyon figyeljünk rá, hogy árnyékunk sose vetüljön ugyanerre a vonalra, mert előfordulhat, hogy társunk emiatt nem vesz észre egy apró buckát, ami eltéríti a labdáját. Az utolsó greenen, amikor mindenki befejezte a játékot a csoportban, fogjunk kezet, gratuláljunk a győztesnek, és köszönjük meg a játékot az összes társunknak.

Az itt felsorolt néhány példa csak rövid útmutatás a golfetikett összetett előírásaiban, sok dologról nem állt módunkban szót ejteni, de ezeket a szabályokat egyébként is a pályán, játék közben lehet leggyorsabban elsajátítani, sőt, a golf tanítása során természetesen erre is kitérnek a golfoktatók.

Deluxe Magazin

Korábban:

A golfspecialista

Helikopter és gyémántlabda a magyar golffaluban

Hatalmas pénzekért és a magyar kupáért küzdöttek a golfozók

Önjáró golftrolik

A golftanulás költségei

Nyerjen egy igazi csajos hétvégét Nagy-Britanniában!

Nyerjen egy igazi csajos hétvégét Nagy-Britanniában!

Regisztráljon és az Öné lehet a VisitBritain.hu játékának főnyereménye, egy négy fős londoni utazás!

További részletekért kattintson ide !

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Gasztrobloggerek

Gasztrobloggerek

Kávé, körte, meggy és áfonya - gasztrobloggerek fagyija a Centrálban

Rendhagyó módon állítja össze nyári fagylaltkínálatát a Centrál: ismert gasztrobloggerekkel ízelítőket készíttetett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5