Megválasztották 2007 magyar csúcsborait

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A Pannon Bormíves Céh május 31 - június 2. között immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Pannon Bormustrát.

A Pannon Bormíves Céh 2000-ben alakult, azzal a céllal, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható magyar borokat megversenyeztetve a termelők objektív visszajelzések alapján helyezhessék el magukat a hazai és a nemzetközi borvilágban. A verseny rangját és szakmaiságát hivatott erősíteni a neves, külföldi borszakértőkből álló csapat bevonása.

A bormustra további nem titkolt célja, hogy a külföldi meghívottak évről évre nyomon követhessék a magyar borászat állapotát, és segítsék a magyar bor ügyét a nagyvilágban.
Idén a külföldi zsűri az alábbi tagokból állt, közülük többen évről évre állandó munkatársai a bormustra ítészeinek:

Rene Rostaing, neves francia borász, Paul Op ten Berg holland sommelier és borszakértő, Wine Spectator Grand Award Winner, Wojciech Bonkowski, a lengyel Wine Guide főszerkesztője, Mario Scheuermann hamburgi borszakíró, borkereskedő és gasztronómiai szakértő, Dante Brancaleoni, az Olasz Sommelier Szövetség alelnöke, David McCombie, Master of Wine, valamint David Copp borszakíró, a magyar borok szakértője.

A 2007-es VIII. Pannon Bormustra zsűriének magyar tagjai a következő szakemberek voltak:

Dr. Kosárka József borakadémikus, Kalocsai Zoltán, 1999-ben országos sommelier bajnok, a Budapest Bortársaság munkatársa, Dr. Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikus, Fabók Mihály, háromszoros országos sommelier bajnok, Dr. Rohály Gábor borszakíró, Gazda Albert, az Index gazdasági rovatvezetője, Kovács András István, a Tonella Magazin főszerkesztője.

Pannon Bormustra már nyolcadik alkalommal

A háromnapos borverseny végén kihirdették az ország 50 csúcsborát, illetve megválasztották a Grand Prix győztest. A VIII. Pannon Bormustra keretében került megrendezésre a III. Gál Tibor Bikavér Emlékverseny is. A nyertes bikavérek jogosultak a Csúcsbikavér elnevezésre.

A zsűri idén is három kategóriában jelölte meg a legjobb borokat: fehérbor és vörösbor kategóriában az első húszat, édesbor kategóriában az első tízet, vagyis az első 50 bor jogosult a VIII. Pannon Bormustra csúcsbora elnevezésre.

A Grand Prix győztes 2007-ben a 2002-es Királyudvar Lapis Aszú (6 puttonyos) lett, míg a bikavérek közül a Juhász testvérek Egri Bikavére bizonyult a legjobbnak a 2003-as évjáratból. Média-díjas lett a Bock Cabernet Franc Fekete Hegy Selection 2004. A legjobb húszból is megválasztották a csúcs fehérbort, ezt a kitüntető címet a 2006-os Bussay Tramini 2006 kapta, míg a vörösborok között a Vylyan Duennium Cuvée (2003) diadalmaskodott.

A VIII. Pannon bormustrán az alábbi borok büszkélkedhetnek a csúcsbor titulussal:

Fehérborok

Bussay Tramini 2006
Degenfeld Tokaji Furmint barrique 2005
Tornai Somlói Furmint 2006
Bujdosó Szürkebarát  2006
Feind Chardonnay 2006
Pannonhalmi Borház Pannonhalmi Fűszeres 2006
Chateu Megyer Tokaji Furmint Selection 2006
Konyári Loliense fehér 2006
Hilltop Neszmélyi Zöldveltelini 2006
Árvay Zempléni Sauvignon Blanc 2006
Jásdi Ranolder Fehér Cuvée 2005
Karádi és Berger Tokaji Furmint 2004
Szent Andrea Örökké 2006
Figula Nyerges 2006
Györgykovács Olaszrizling 2005
Garamvári Balatonlellei Sauvignon Blanc 2006
Tokaj Oremus Mandolás Furmint 2005
Bussay Szürkebarát  2006
Lesence Chardonnay DH 2006
Lenkei Tokaji Furmint 2004

Édesborok

Királyudvar Tokaji Aszú 6 puttonyos Lapis 2002
Chateu Pajzos Tokaji Aszú 5. putt. 2002
Pendits Tokaji Aszú Essencia 2000
Hudácskó Tokaji Aszúeszencia 1999
Első Magyar Borház Badacsonyi Zeusz 2005
Pauleczki-vin Tokaji Muscat Lunel Aszúeszencia 1994
Orosz Tokaji Aszú 6. putt. 2003
Béres Cuvée 2004
Puklus Tokaji Aszúeszencia 2003
Paulenczi-vin Tokaji Muscat Lunel Aszú 6 putt. 1994

Vörösborok

Vylyan Duennium 2003
Bock Cabernet Sauvignon Jammertal Sel. 2004
Takler Szekszárdi Cabernet Franc reserve 2004
Vida Péter "La Vida" Cabernet Sauvignon 2003
Bock Merlo Franc Fekete Hegy sel. 2004
Takler Szekszárdi Regnum Cuvée 2003
Bock Cabernet Franc Fekete Hegy sel. 2004
Juhász Testvérek Egri Bikavér 2003
Feind Shiraz 2006
Gere Attila Kopár Cuvée 2004
Szende Cuvée 2003
Vida Péter "La Vida" Merlot 2003
Molnár Kopár Cabernet Sauvignon címeres 2003
Sebestyén Szekszárdi Grádus Cuvée 2004
Weninger Merlot-Cabernet 2004
Sike Egri Bikavér Selection 2003
Csányi Villányi Prestige Cuvée 2003
Szekszárd Zrt. Domaine Gróf Zichy Bikavér  2003
Szekszárd Zrt. Domaine Gróf Zichy Merlot 2003
Wunderlich Viktória Cuvée 2003

Deluxe Magazin

Korábban:

Magyarország folyékony aranya

Borszakértők lepik el Budapestet

Svéd sommelier lett a világ legjobbja 2007-ben

Tokaji Borok Fesztiválja 2007

Magyar aranyak a bordeaux-i borversenyen

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Gasztrobloggerek

Gasztrobloggerek

Kávé, körte, meggy és áfonya - gasztrobloggerek fagyija a Centrálban

Rendhagyó módon állítja össze nyári fagylaltkínálatát a Centrál: ismert gasztrobloggerekkel ízelítőket készíttetett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5