A gyémánt a kínai nők legjobb barátja

Címkék: gyémánt, Kína, gazdag, divat

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Marilyn Monroe amerikai filmcsillag legendás dalában azt énekelte, hogy "a gyémánt a nő legjobb barátja". Sanghajban, ahol egy év alatt 170 százalékkal nőtt a gyémántimport, egyre többen érzik úgy, hogy az amerikai szállóige a kínai nőkre is érvényes.

A kínai kommunista rendszer szemében a gyémánt évtizedeken át a keményen megbélyegzett burzsoá luxus jelképe volt, mára azonban az ország importja ebből a drágakőből annyira megnőtt, hogy Kína a világ gyémántpiacainak sorában a negyedik helyre került.

"A 70-es években semmiféle piac nem volt. A 80-as években kialakult az ékszerek iránti igény, a következő évtizedben pedig divatba jöttek a kis méretű gyémántok" - magyarázta az AFP-nek Lin Csiang (Lin Qiang), a sanghaji gyémánttőzsde (Shanghai Diamond Exchange - SDE) elnöke. Itt bonyolódik e drágakő behozatala és kivitele Kína egészére vonatkozóan.

Kína, amelynek saját termelése ebben a tekintetben jelentéktelen, idén az első negyedévben 78 millió dollár (14,5 milliárd forint) értékben importált gyémántot, ez éves értékre átszámolva 170 százalékos növekedés. Ezek a drágakövek nemcsak kínai nőket fognak ékesíteni, mivel az olcsó hazai munkaerő révén Kína egyre nagyobb szerepet játszik a gyémántcsiszolásban, beleértve a külföldi cégek számára végzett munkákat is.

A maoista időkben a kínai nő egyenviselete a rövid haj, a zöldes vagy kék zubbony és nadrág volt, kellékek, ékszerek nélkül. Ma a kínai magazinok címlapjain a világszerte ismert két színésznő, Kung Li (Gong Li) és Csang Ci-ji (Zhang Ziyi) elegáns öltözékben, gyémántos ékszerekkel láthatók.

Forrás: EPA
Betört a gyémánt a kínai piacra

"A városi nők 70-80 százaléka reméli, hogy férje gyémánttal fogja meglepni, noha ennek a drágakőnek nincs helyi hagyománya" - mondja Lin Csiang, a Gyémánttőzsdék Nemzetközi Szövetségébe huszonhatodik tagként felvett sanghaji SDE elnöke.

Hozzá kell tennünk: a Kínában vásárolt gyémántok jobbára kicsik, 0,2-0,3 karátosak, a gyémánttőzsde pedig dísztelen hivatal benyomását kelti a sanghaji üzleti negyed egyik toronyépületének két emeletén. A tőzsde nem ékszerész-kirakat, ide csak az intézmény 196 tagja jár, kínai, izraeli, belga vagy éppen indiai kereskedők, akik évi 3000 dollár tagsági díjat fizetnek. Itt egy helyen megtalálhatók a gyémántforgalmat lebonyolító összes hivatalos szerv.

A legnagyobb ügyfeleknek saját irodái vannak: a nagyközönség számára ismeretlenek, de nem egyszer olyan híres házak szállítói, mint a Cartier vagy a Tiffany's. A többiek beérik a közös teremmel, amelyben a kereskedőknek asztalok és lámpák állnak rendelkezésükre.

Sanghaj nem hasonlítható Antwerpenhez, a gyémántkereskedelem világközpontjához, de erősen törekszik arra, hogy megszilárdítsa Ázsiában kivívott pozícióit.

Forrás: MTI

Deluxe Magazin

Korábban:

Antwerpen gyémántjára pályázik India

Előre törnek a kínai milliomosok

Gyémántbányász hajó Dél-Afrika partjainál

A gyémánt útja

Átrendezik a kínaiak a gyémántpiacot

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Gasztrobloggerek

Gasztrobloggerek

Kávé, körte, meggy és áfonya - gasztrobloggerek fagyija a Centrálban

Rendhagyó módon állítja össze nyári fagylaltkínálatát a Centrál: ismert gasztrobloggerekkel ízelítőket készíttetett.

Csontváz

Csontváz

A botrány ellenére is eladták a tirannoszaurusz-csontvázat

Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i árverésen.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5