Svéd sommelier lett a világ legjobbja 2007-ben

Címkék: bajnokság, ital, étel

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Andreas Larsson svéd sommelier bizonyult a legjobbnak a Görögországban tartott XII. Sommelier Világbajnokságon, amit háromévente rendeznek meg. A rodoszi versenyen 44 ország legjobb sommelier-i mérték össze tudásukat, Magyarországot Fabók Mihály háromszoros magyar bajnok, Európa-bajnoki elődöntős képviselte.

A XII. Sommelier Világbajnokságot 2007. május 18-20. között rendezték meg a festői szépségű görög szigeten, Rodoszon. A verseny 1969 óta várja a világ legjobb sommelier-it, aki háromévenként szállnak harcba a világbajnoki címért.

A résztvevők az elődöntőben a 80 kérdésből álló, rendkívüli nehézségű tesztet válaszolták meg, két bort kellett írásban jellemezniük, egy görögös, több elemből álló ételhez kellett a megfelelő bort - természetesen részletes indoklással - kiválasztaniuk.

A teszt kérdései között több magyar vonatkozású is volt, így magyar borvidékeket és magyar borászokat kellett párba állítani, a Leányka román megfelelőjét megtalálni. Feladat volt még egy vörösbor dekantálása is.

Akik a döntőbe jutottak

A döntőt a Rodos Palace luxusszálloda koncertcsarnokának színpadán rendezték, több mint ötszáz néző előtt. Egyenként szólították a versenyzőket a díszoklevél és az erre az alkalomra készült különleges érem átvételére, míg a döntő négy résztvevője maradt csak a színpadon.

A döntő

A rendkívül magas színvonalra jellemző, hogy a versenyen induló három Európa-bajnokból csak ketten jutottak a döntőbe, Gerard Basset angol és Andreas Larsson svéd sommelier, hozzájuk csatlakozott Paolo Basso svájci és Eric Zwiebel francia versenyző.

A döntő feladatait egy éttermi szituációban, három asztal vendégeinek szimultán kiszolgálásával, egy comis (segéd) segítségével kellett megoldani, az étterem "vezetője" pedig Enrico Bernardo, a legutóbbi világbajnok volt. Itt a sommelier-nak szakmai felkészültségén kívül pszichológiából, problémamegoldásból, szervezési és irányítási képességből, illetve vendégkezelésből is jelesre kellett vizsgáznia.

Három bor és tizenkét párlat (mint kiderült, hat párlatot ismételtek, csak különböző poharakba tették őket, más sorrendben) vakkóstolással történő pontos meghatározása, egy itallap hibáinak kijavítása, egy görög specialitásokból álló gourmet menühöz italok ajánlása, valamint vörösbor dekantálása szerepelt a feladatok között.

A végeredmény bejelentését óriási üdvrivalgás fogadta: a 2007-es év világbajnoka Andreas Larsson svéd versenyző lett. Larsson 34 éves, a växjői PM & Vänner étterem sommelier-je, 2000 óta tudatosan készül a világbajnoki címre, a világ összes jelentős borvidékét meglátogatta, 2006-ban a szekszárdi borvidéket és a budapesti Gundel éttermet is felkereste. Skandinávia egyik legelismertebb életmódmagazinjában, a Livets Goda-ban saját rovata van,  nemrégiben 10 magyar csúcsbort írt le részletesen, saját értékelési rendszerében a maximális 10 pontból a "leggyengébb" is 7,5 pontot kapott, míg Szepsy István aszúját 10 pontosra értékelte.

A győztes


A díjátadásnál Larsson neve felkerült arra a különleges, hat literes, ezüsttel borított Moët & Chandon pezsgőspalack vándordíjra, amely mind a tizenkét eddigi világbajnok nevét megörökíti.

Magyar sikerek

Bár a döntőbe Fabók Mihály nem került be, meg kell említenünk, hogy igen szép teljesítményt nyújtott: a sommelier legfontosabb feladatait modellező két feladatban, az étel-bor párosításban és a  dekantálásban a legjobb pontszám 98, illetve 83 százalékát érte el, de a nehéz tesztet is 47 százalékosra teljesítette.

A Magyar Sommelier Szövetség munkájának nagy elismerése, hogy elnöke, Kozma Kálmán, a Gundel étterem igazgatója a döntő zsűrijének tagjaként az ír és a japán elnök társaságában a legösszetettebb feladat, a szerviz, a kiszolgálás, a vendégre való nyitottság, valamint a munkaszervezés teljesítményét is minősíthette.

Deluxe Magazin

Korábban:

Magyarország legjobb sommelier-je

Orosz sztyeppéken is tornázhatnak a gazdagok

Sommelierversenyt rendeztek Herenden

Megnyílt a bécsi Luxury, please kiállítás

Fröccstan

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Gasztrobloggerek

Gasztrobloggerek

Kávé, körte, meggy és áfonya - gasztrobloggerek fagyija a Centrálban

Rendhagyó módon állítja össze nyári fagylaltkínálatát a Centrál: ismert gasztrobloggerekkel ízelítőket készíttetett.

Csontváz

Csontváz

A botrány ellenére is eladták a tirannoszaurusz-csontvázat

Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i árverésen.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5