A Pioneer bemutatta újgenerációs plazmatévéit

Címkék: high-tech, tévé, Pioneer

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Immár a nyolcadik plazmasorozatot készítették el a Pioneer mérnökei, és a cég szerint olyan remek munkát végeztek, hogy a világ legjobb tévéit sikerült előállítaniuk. Nagyot állít ezzel a plazma technológiát támogató Pioneer, de a hangzatos szavak mögött valóban kiemelkedő minőség lapul.

Múlt héten mutatkozott be a nagyérdemű előtt a Pioneer nyolcadik generációs plazma-szériája Rómában. A vállalat persze büszkén mutogatta G8-as plazmatévéit, amelyek már külsejükben is elég meggyőzőek voltak: elegáns, letisztult formavilág jellemezte a méretes darabokat, amelyek alkotóik szerint tudásukban is kiérdemlik a világ legjobbja címet. Igen, még a SED-technológiát is maga mögé akarja utasítani a Pioneer, és hogy ezt mire alapozza, rögtön kiderül.

Elképesztő élmény a Pioneertól

Először is érdemes tudni, hogy a jelenlegi széria fejlesztése "Project KURO" néven futott (a Kuro japánul feketét jelent), vagyis a tervezők leginkább a mélyfekete szín kiemelésére fektették a hangsúlyt, és igyekeztek különbséget tenni fekete és fekete között.

Az új panelfelépítésnek és a megemelt kontrasztaránynak köszönhetően teljesen élethű árnyalatok megjelenítésére képesek az új készülékek. Az XGA és WXGA tévék (1024x768, valamint 1365x768 pixel felbontás) esetében 16.000:1, a teljes HD (1920x1080 pixel) felbontásúaknál 20.000:1 a kontrasztarány, amely igen komoly ugrásnak számít, sőt, a csúcsmodellek között egy fényérzékelő is bekerült a rendszerbe, amely a környezeti viszonyokhoz kalibrálja a képet (természetesen teljesen automatikusan).

Az új készülékekbe további zajszűrők és digitális képjavító technika is került, az "ASIC" videoprocesszor pedig a HD-képjel valódi megjelenítésére is képes. A 72Hz-es képfrissítéssel az új plazmák az újgenerációs DVD-formátumok minőségét tökéletesen adják vissza, persze a kép, illetve a hang szinkronját megteremtő "LipSync" funkció is megtalálható ezekben a tévékben.

A 42, 50 és 60 hüvelykes méretekben megjelenő készülékek közül szinte mindegyikbe kerül DVB-T tunert, amely a földi digitális adások vételére alkalmas, és az összes televízió 1.3-as verziójú HDMI-csatlakozóval lesz felszerelve.

A nyolcadik generációs televíziók ára egyelőre nem ismert, de ismerve a Pioneer árképzését, felsőkategóriás termékekre számíthatunk majd. Hazánkba várhatóan júliustól érkeznek majd a készülékek, a teljes kollekció pedig szeptembertől lesz elérhető.

Deluxe Magazin


Korábban:

A luxuscikkek pár év alatt tömegtermékké válnak

Környezetbarát LCD-tévéket dob piacra a Panasonic

2009-re lesz piacképes az OLED-technológia

Festménynek álcázott plazmatévék a Panasonictól

BRAVIA-vetítőket mutatott be a Sony

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Gasztrobloggerek

Gasztrobloggerek

Kávé, körte, meggy és áfonya - gasztrobloggerek fagyija a Centrálban

Rendhagyó módon állítja össze nyári fagylaltkínálatát a Centrál: ismert gasztrobloggerekkel ízelítőket készíttetett.

Csontváz

Csontváz

A botrány ellenére is eladták a tirannoszaurusz-csontvázat

Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i árverésen.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5