Ingyen ihatunk három napig

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Idén pünkösdkor ismét kitűnő alkalom kínálkozik arra, hogy bejárjuk és felfedezzük hazánk borvidékeit. Május 26-28. között a "Nyitott Pince Napok" keretében több mint 100 pincében lehet ingyenesen vagy kedvezményesen bort kóstolni az ország egész területén.

Magyarország 22 borvidékén több száz pince várja reggel 9 és 19 óra között a borbarátokat. A vendégeket a borász vagy hozzáértő személyzet fogadja, így az érdeklődőket csak és kizárólag szakértő, a borkészítésben jártas személy "avatja be" a borkultúra világába.

A 2001-ben alakult, ma már közel 100 pincét tömörítő Nyitott Pincék Szövetsége először tavaly hirdette meg hagyományteremtő céllal a hasonló nevű eseményt. Az akció szervezőinek célja, hogy becsábítsák az érdeklődőket a pincékbe, népszerűsítsék a borturizmust és a pincelátogatás hagyományát.

A borok népszerűsítését olyan híres pincészetek vállalták, mint a Légli Szőlő- és Bortermelő Gazdaság, a szekszárdi Sebestyén Pince, a tarcali Dregenfeld Szőlőbirtok, a kisharsányi Vylyan, illetve az etyeki Mérei Pince.

Csatlakozott az akcióhoz a balatonlellei Garamvári - St. Donatus Pince is, amely tavaly kiérdemelte az "Év pincészete" címet. A pincészet azzal kedveskedik a borok kedvelőinek, hogy a Nyitott Pince Napokon féláron kínálja a Lellei Chardonnay-t, a Rosé Cuvée-t és a Merlot-t. A nagy érdeklődésre tekintettel érdemes előre bejelentkezni.

Ha a villányi borvidéket választjuk úti célnak, semmiképp se hagyjuk ki a Bock Pincét. A pincelátogatás után 40 százalék kedvezménnyel kóstolhatjuk végig a Hárslevelűt, az Ermitage Cuvée-t, a Royal Cuvée-t és a Bock Cuvée-t. A mezőzombori Disznőkő különleges aszúeszenciákkal várja a látogatókat. Háromféle borral  ingyen, mindössze 1300 forintért pedig hatféle borral ismerkedhetünk meg.

A rendezvény szervezését a Nyitott Pincék Szövetsége, a Bacchus Arts Stúdió és a Magyar Borok Háza végzi, a Magyarországi Borutak Országos Szövetségével és a Magyar Turizmus Zrt-vel együttműködve. A rendezvényhez szervesen kapcsolódik az 1996 óta rendszeresen megrendezett Pünkösdi Bortúra, amely során a résztevők öt túraútvonal közül választva ismerkedhetnek Magyarország borvidékeivel, pincéivel, boraival, borászaival.

Szintén a pünkösdi hosszú hétvégén, május 25-28. között zajlik a Tokaji Borok Fesztiválja, amely egyben Tokaj-Hegyalja legnagyobb borkóstolója és borvására is. A fesztivál keretében bemutatják a borvidék pincéinek elfeledett ritkaságait, a borlegendákat, és sor kerül  a hagyományos muzeális tokaji borárverésre is.

Deluxe Magazin

Korábban:

Borfesztivállal ünneplik a tavaszt Budapesten

Pálinkaorgia Budapesten

Tízezrek boroztak a Városháza Parkban

A villányi pinot noir hírvivője

Megtanulni Tokaj nyelvét

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Gasztrobloggerek

Gasztrobloggerek

Kávé, körte, meggy és áfonya - gasztrobloggerek fagyija a Centrálban

Rendhagyó módon állítja össze nyári fagylaltkínálatát a Centrál: ismert gasztrobloggerekkel ízelítőket készíttetett.

Csontváz

Csontváz

A botrány ellenére is eladták a tirannoszaurusz-csontvázat

Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i árverésen.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5