luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Budva, a milliomosok városaCímkék: utazás, információ, nyaralás, vagyon Már nem csak a montenegrói turizmus, hanem a dollár- és eurómilliomosok fővárosa is Budva. Az üdülőhely lakosai közül kétszáznak, vagyis minden ötvenediknek a vagyona átlépi a milliós álomhatárt, a kedvenc hobbijak között pedig a jacht- és Hummer-vásárlás szerepelnek. A montenegrói Budva a sztárok négyzetméterenkénti számát nézve biztosan nem veheti fel a versenyt Cannes-nal, de a milliomos-populáció terén már annál inkább. Az egykori Jugoszlávia területén fekvő tengerparti település a turizmus metropoliszává lépett elő a térségben, aminek hihetetlen hatása a helyiek vagyoni helyzetén is lemérhető. A festői város lakóinak milliomosaránya ugyanis egyaz ötvenhez, ami igencsak figyelemre méltó, sőt rekordnak számít.
Az egykor szegény halászfaluban a döbbenetesen megugrott ingatlanáraknak köszönhetően ugyanis rohamléptékben megnőtt az újgazdagok "állománya", amely mára a 200 főt is elérte. A néhány évtized alatt a "Budvai Riviérává" felvirágoztatott településen számos helyi lakos megtollasodott. A milliomosok száma ráadásul tovább nőhet, hiszen szinte versenyt futnak egymással az árak felveréséért. Az egy-egy földdarabjuktól megváló családoknak szinte garantált a jövedelmező üzlet, hiszen a négyzetméterenkénti eladási ár mára elérte az ezer eurót. A budvai újgazdagok megjelenésével ráadásul új szociális réteg született a montenegrói Riviérán. Míg eddig a legfőbb gondot leginkább az jelentette, hogyan csikarjanak ki minél kedvezőbb ajánlatot telkükért, most az számít kardinális kérdésnek, milyen luxusautót, ingatlant, jachtot vásároljanak a hirtelen jött vagyonból. Többségük elsőként Podgoricában vagy Belgrádban ruház be egy-két lakásra, villára, de a budvai pénzügyi elit nagy gyengéjének számítanak a jó autók is. A legtöbben képtelenek ellenállni a drága autócsodák vonzásának, így a montenegrói turizmus fővárosában valóságos "divatbemutatót" rendeznek az újdonsült járgányokkal, köztük limuzinokkal, Hummerekkel és BMW dzsipekkel. A szinte státusszimbólumként funkcionáló márkás órákban, ruhákban, cipőkben, ékszerekben sincs hiány a budvai elit körében, akik közül sokan építkezésbe fektetik pénzüket. Az újonnan épülő grandiózus villák szinte mindegyikéhez saját medence, edzőterem tartozik. A jachtokat semmiképp sem szabad kifelejtenünk a budvai milliomosok kedvencei közül, hiszen előszeretettel vásárolnak az olykor dollárszázezreket kóstáló hajókból. Deluxe Magazin Korábban: Bolgár várost vett a brit milliomos Utazási klubok milliomosoknak Splitben terjeszkedik a Le Meridien Milliárdos európaiak csatája Luxusotthont kaptak az idős milliomosok
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Van Gogh
Cernotto
Aston
|
















