Mamutot vett az ismeretlen milliomos

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Több mint negyedmillió euróért kelt el egy felnőtt szibériai mamut csontváza Párizsban a Christie’s aukciósház árverésén, amely kisebb botrányt okozott a kutatók körében, hiszen a szakemberek egyre nehezebben férnek hozzá - a magas árak miatt - az őslénymaradványokhoz.

Egy ismeretlen személy 260 ezer euróért (csaknem 64 millió forintért) vette meg a negyedkori jégkorszakból származó Mammuthus primigenius teljes csontvázát, amely eddig egy európai magángyűjtő tulajdonában volt.

A licitáláson, amely 180 ezer euróról indult, a 3,8 méter magas, 4,8 méter hosszú mamutéval együtt más őskori állatok - orrszarvú, barlangi medve - maradványai is vevőre találtak.

Mamutcsontváz a Christie's őslényaukcióján

Az őslényaukciók viszonylag ritkán keltenek feltűnést magas leütési árakkal, ám az igazi ritkaságokért kisebb vagyonokat is feláldoznak a lelkes gyűjtők vagy a jobb anyagi körülményekkel rendelkező múzeumok.

A ritka fosszíliákat alkalmanként dekorációs céllal is vásárolják, ezeket nyugati lakásokban és bankokban is láthatjuk, mivel egyre nagyobb presztízsértékkel bírnak különleges voltuk miatt.

A Christie's és a hasonló nagyságú árverőházak őslényaukciói ugyanakkor bosszúságot is okoznak, ugyanis olyan magasságokba hajszolják a fosszíliák és csontvázak árát, hogy a tudósok számára a magántulajdonba került ritkaságok hozzáférhetetlenné válnak, hátráltatva ezzel a kutatómunkákat.

MTI-Deluxe Magazin

Korábban:

Eladó Nostradamus jóslata

Elárverezik Liz Taylor ékszereit

Dollármilliós Stradivari keresi gazdáját

Warhol-rekord a láthatáron

Történelem előtti leleteket árvereznek Londonban

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5