Lecsaptak a 180 millió forintos karórára

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Április 12-én nyílt meg Svájcban a világ legnagyobb órakiállítása, a Baselworld, amelynek legdrágább karóráját, az Hublot egymillió dollár értékű, gyémántberakásos Big Bangjét már meg is vásárolták a legfrissebb hírek szerint.

Egészen rendkívüli karórát mutatott be a Baselworld órakiállításon az Hublot, amely a Big Bang nevű modellel a cég történetének legdrágább időmérőjét készítette el. A gyémántóra ára egymillió dollár, ami a jelenlegi árfolyamon 181 millió forintnak felel meg.

Az Hublot újdonsága természetesen nem funkciói révén kerül ennyibe, hiszen csak óra- és percmutatóval rendelkezik. A Bing Bang 24 köves, 148 alkatrészből álló óraszerkezetét "mindössze" a 120 órás járástartalék és egy perctourbillon teszi említésre méltóvá, illetve az a tény, hogy mindezt a vállalat saját mesterei fejlesztették ki. Az unikális példányt 2000 munkaóra alatt készítették el.

Az ékszeróra elkészítéséhez tekintélyes mennyiségű gyémántot és nemesfémet használtak fel a svájci manufaktúra mesterei: a tokot 322 bagett csiszolású, 24,65 karát össztömegű gyémánt díszíti, amelyeket minimális, szinte nem is látható 18 karátos fehérarany foglalat tart egybe. A korona végén szintén 18 karátos fehérarany tartja össze a 0,8 karát tömegű bagett gyémántokat. A számlap szintén parádés kivitelezésű: a 129 darab, szintén bagett csiszolású és 6,4 karátos kövek ugyancsak 18 karátos fehérarany foglalatot takarnak. A kategóriában nélkülözhetetlen zafírüveg sem a számlapról, sem a hátlapról nem hiányzik, a kaucsukból készített szíjat pedig gyémántokkal díszített fehérarany csattal látták el.

Hasonló árfekvésben csak egészen ritkán készülnek órák, néhány gyártó mégis megépíti limitált szériás csúcsmodelljeit. Ezek közé sorolható a Franck Muller manufaktúra Aeternitas nevű - 690 ezer eurós, vagyis 178 millió forintos - modellje, amelyet legutóbb a Luxury, please kiállításon láthattunk, illetőleg hasonló értékű órákat készít a Jacob & Co. is, amely vállalatnak mostanában nem a megrendelőkkel, hanem a törvényszékkel akadnak problémái. Minden idők legdrágább órájaként azonban a kétszámlapos Tour de l'Ile-t tartják számon (1,6 millió dollár - 290 millió forint), amelyet a Vacheron Constantin mesterei készítettek - 10 ezer munkaórával - a cég fennállásának 250. évfordulójára 2005-ben.

Deluxe Magazin

Korábban:

A luxusóra-készítés kulisszatitkai

Leonardo DiCaprio 32 milliós órája

Egy óra három számlappal

Rekordok dőltek az óraaukción

Hard-core karórák Hysek mestertől

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Gasztrobloggerek

Gasztrobloggerek

Kávé, körte, meggy és áfonya - gasztrobloggerek fagyija a Centrálban

Rendhagyó módon állítja össze nyári fagylaltkínálatát a Centrál: ismert gasztrobloggerekkel ízelítőket készíttetett.

Csontváz

Csontváz

A botrány ellenére is eladták a tirannoszaurusz-csontvázat

Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i árverésen.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5