A világ legbefolyásosabb gasztronómiai kalauza, a Michelin Guide nem csak magasztalja, hanem adott esetben el is marasztalja a korábbinál alacsonyabb színvonalat produkáló éttermeket. Így járt a Taillevent és a Le Cinq is, annak ellenére, hogy korábban kikezdhetetlennek tűnt e két párizsi csúcskonyha három csillaga.
A világ legjobb éttermei minden évben izgatottan várják a Michelin Guide új kiadását, amely három csillagos értékelési rendszerével sikerről és bukásról dönt. Idén öt étterem kapta meg Franciaországban a harmadik csillagot - köztük Anne-Sophie Pic helye is-, de talán ennél is nagyobb meglepődést keltett, hogy két olyan legendát fokozott le a Michelin Guide, mint a Taillevent és a Le Cinq.
A Taillevent 2007-ig nem csupán egy háromcsillagos étterem volt a "sok" közül, hanem Párizs egyik szimbóluma is, ahol államférfiak találkoznak, és a felső tízezer - vagy inkább ezer - étkezik. A diszkrét, rendkívül igényes hely igazgató-tulajdonosa, Jean-Claude Vrinat Franciaország-szerte az egyik legjobb vendéglátó hírében áll, a Taillevent pedig évtizedek óta teltházzal üzemel, ahol hetekkel, esetleg hónapokkal korábban kell asztalt foglalni. Az étterem 1973 óta büszkélkedhetett három csillagával, amelyre a különböző szakácsok mindig gondosan vigyáztak. A Michelin Guide legújabb kiadásában azonban az étterem már csak két csillaggal rendelkezik, ami egyesek szerint egyenesen a francia gasztronómia imázsának megingását jelenti. Az értékelést egyelőre nem indokolta a befolyásos étteremkalauz.
Hasonló súllyal bír a Georges V nevű luxusszállodához tartozó Le Cinq étterem lefokozása, azonban ez korántsem érte olyan váratlanul a francia gasztronómia világát, mint a Taillevent csillaghullása. A Le Cinq-ről ugyanis tudni lehetett, hogy problémák vannak a házon belül, mégpedig Philippe Legendre főszakács és a szálloda tulajdonosai között támadt némi nézeteltérés, ami a jelek szerint a csillagosztásra is rányomta a bélyegét.
A kétcsillagos kategóriában jelenleg 65 étterem van Franciaországban, amelyek közül hét számít újnak (beleértve a két "lecsúszott" helyet). A feltörekvő kétcsillagosok közül kiemelendő a párizsi Les Ambassador és a paulliac-i Chateau Cordeillan-Bages, amelyeket csak egy hajszál választott el a három csillagtól.
Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.