luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Fellázadtak a Louvre kurátoraiHeves tiltakozást váltott a Louvre kurátorai körében a párizsi múzeum terjeszkedési szándéka, az intézmény igazgatója ugyanis tevékenyen részt venne az arab térség kulturális életében. A tervek szerint a Louvre számos műkincsét állítaná ki a 2012-re megépülő Abu Dhabi-i kulturális központban, amit azonban több franciaországi szakértő sérelmez. Egyre duzzad az a botrány, amelyet a Louvre arab térségbe tervezett tárlatai okoztak. A viták akkor kezdődtek, mikor a múzeum igazgatója rábólintott arra, hogy a világhírű intézmény teljes gyűjteményének jó néhány kiállított darabját "átengedi" egy öt éven belül nyíló arab kulturális centrumnak. A Le Monde napilap szerint a Louvre név használata becslések szerint mintegy 200-400 millió eurójába fog kerülni az Emirátusok fővárosának, de a "kulturális befektetés" végső összege akár 700 millió euróra, azaz 176 milliárd forintra is rúghat majd, a kurátori és technikai szakértők költségével együtt.
A Louvre és az Egyesült Arab Emirátusok közötti egyezmény egyes pontjaiban még nem született döntés, de a francia napilap szerint a várhatóan 2012-re megépülő Abu Dhabi-i múzeumnak három francia intézmény is biztosítana anyagot: a Musée d'Orsay, a Quai Branly, valamint a saját, önálló kollekciót bemutató Louvre. Mindez hozzávetőleg több mint háromszáz műtárgy kölcsönadását jelentené az arab kulturális központ számára. Catherine Goguel, az intézmény nyugalmazott kutatási igazgatója egyenesen kalmárkodásnak nevezte, ahogy a múzeum által kölcsönadandó alkotások sorsáról tárgyalt a vezetőség. "A projekthez semmiféle előzetes kutatást nem végeztek" - mondta el a volt igazgató, majd hozzátette, hogy a döntés előtt sem a Louvre kurátorainak, sem pedig a gyűjtemény darabjainak állagmegőrzésért felelős szakértőinek véleményét nem kérték ki. A hölgy álláspontját számos francia szakértő osztja, akiket még az a hír sem hat meg, hogy a múzeum kihelyezetett tagjából befolyó bevételek egy részét egy új állagmegőrző-restaurációs központ megépítésére fordítják. A Louvre Abu Dhabi csupán egyike lesz az öt tervezett (köztük a világhírű Guggenheim) múzeumnak a 20,5 milliárd eurós költséggel épülő központban. Az Egyesült Arab Emirátusok kormányának pénzéből finanszírozott komplexumot az Abu Dhabi partjaitól alig 500 méterre épülő Saadiyat szigetére álmodták meg. A 27 négyzetkilométeres, boldogság névre keresztelt földnyelven az óriási beruházásokkal nem csak a főváros turizmusát kívánják tovább erősíteni, hanem a térség kulturális fellendítését is célul tűzték ki. Deluxe Magazin Korábban: Eurómilliókat kapott a Louvre a sejktől Az arab térségben nyit múzeumot a Guggenheim alapítvány Fesztiválon szórják a pénzt Dubaiban Tíz kilóméteres szállodasort épít Dubai Mona Lisa búra alól mosolyog
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Gasztrobloggerek
Csontváz
Dzsunka
|

















