luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Bécs leghíresebb kávézójaHétpecsétes titok, egy kötőjel és a csokimáz mennyei íze – foglalhatnánk össze tömören a bécsi Sacher kávézó lényegét, ám ahhoz, hogy részleteiben is megismerjük a világhírű tortát és a köré fűződő legendákat, érdemes a helyszínen elmélyülni az évszázados finomság rejtelmeiben.
A Sacher karrierje még 1832-ben kezdődött, amikor a 16 éves, szakácstanoncként dolgozó Franz Sacher élete legkomolyabb feladatát kapta Klemens von Metternich hercegtől: a beteg főszakács helyére kellett beugrania egy alkalommal. A Metternich magas rangú, fölöttébb igényes vendégeinek szánt torta persze azonnal átütő sikert hozott az ifjú tehetségnek, legalábbis így szól a legenda. A valóságban azonban sokat kellett küzdenie Franz Sachernek, amíg szélesebb körben is elterjedt a finomság, hiszen hiába sikerült élete első, ám annál fontosabb süteménye, a szakképzést nem lehetett megkerülni. Erre Metternich befolyása révén előkelő udvarban, az Esterházyak birtokán került sor. A budapesti és pozsonyi tanulóévek után Sacher ismét elővette a 16 éves korában kézzel írott receptet, amelyet Bécsben szeretett volna sikerre vinni. A mester fia, Eduard Sacher készítette el végleges formájában a tortát, mégpedig Ludwig Dehne cukrászmester hathatós segítségével. Dehnénél végre nagyobb körben is fogyasztották a különleges desszertet, azonban Ludwig Dehne fia, August eladta a kávézót az egyik alkalmazottnak, Christoph Demelnek. Ez a későbbiekben komoly jogi vitához vezetett, ugyanis 1857-ben megnyílt a receptet szintén birtokló Demel kávézó, amely mind a mai napig Sacher néven árulja tortáját. Időközben Eduard Sacher is megerősödött anyagilag, és 1876-ban megnyitotta kávézóját, ahol szintén ezen a néven került pultra az Európa-szerte híres finomság. Ezt követően komoly konkurenciaharc késztette mindkét felet a lehető legmagasabb minőség előállítására. A két "eredeti" Sacher-tortával büszkélkedő nagypolgári "Café" mellett a 19. században már a többi kis kávézó és cukrászda is utánzatokat készített, amelyek eléggé jól sikerültek ahhoz, hogy elterjedjenek a különféle receptek, és a Sacher nevet hirdessék akkor is, ha a lemásolthoz nem sok közük volt. A második világháború végéig a két kávéház konkurenciaharca jogi útra terelődött, amelynek alapja természetesen a névhasználat volt. Amíg a Café Sacher az elsőség jogát vitatta el, a Demel éppen arra hivatkozott, hogy őnáluk fejlesztette tökélyre a tortát Eduard Sacher. A jogvita 1965-ig húzódott, amikor a bíróság a Café Sachernek engedte meg az "Original" jelző használatát, míg vetélytársának a "Demel's" előtagot kell azóta is használnia. Az örök riválisoknak azonban néhány apróságban meg kellett egyezniük, így másképp írják a torta nevét: az "eredetit" kötőjellel (Sacher-Torte), míg a Demel kávéházét egybe (Sachertorte); a magyar nyelvben ettől függetlenül kell kötőjellel írni. A külsőségeken túl némileg a sütemény felépítése is más, ugyanis az eredetinél a sárgabaracklekváros réteg a piskóta közepén, a Demel kávéház változatánál pedig kizárólag a csokoládémáz alatt található, ezt leszámítva a két sütemény gyakorlatilag azonos. Hozzá kell fűznünk azonban, hogy a Sacherben e felfogás ellenére olyan tortát készítenek, amelyben nemcsak középen, hanem a máz alatt is van lekvár.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Van Gogh
Cernotto
Aston
|
|||||||||||||||||||

















