Luxusszálló lesz a bonchidai Bánffy kastélyból

Címkék: hotel, Európa, luxus

Eszközök:Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Hétmillió euróból épülhet exkluzív hotellé a mai Románia területén fekvő bonchidai Bánffy kastély. A gyönyörű, 18. századi épület felújítása várhatóan 15 évig tart majd.

A bonchidai Bánffy-kastély a barokk korban Magyarország egyik legpazarabb kastélya volt, jelenleg az egyik legromosabb állapotú a hasonló épületek között. Ennek az állapotnak azonban a jelek szerint vége, hiszen, amint az a budapesti Román Turisztikai Központ hírlevelében olvasható, hétmillió eurós, vagyis körülbelül 1 milliárd 774 millió forintos költséggel rendbe hozzák a műemléket. A hivatalos tájékoztatás szerint a 15 éves felújítást követően az épületet elsősorban idegenforgalmi célokra hasznosítják majd.

A bonchidai Bánffy-kastély felújítás előtt

A legszebb erdélyi barokk műemlék felújítását a történelmi épületek megőrzésének nagy-britanniai intézete is támogatja. A Transsylvania Trust összesen 49 évre vette haszonbérbe a bonchidai Bánffy kastélyt, amelyben luxusszállodát szeretnének építeni, de a projektet ugyancsak támogatja anyagilag Károly herceg a Charles of Wales Charitable Trust nevű alapítványon keresztül. A komplexumban lesznek éttermek, de ugyancsak helyet kap majd benne konferenciaterem, turisztikai információs központ és kézműves műhelyek is, segítve egyúttal a helybéliek megélhetését.

Bonchida felvirágozatása egyébként nagyrészt a tizennegyedik században beköltöző Bánffy családnak köszönhető. A mezővárossá előlépett település kiváltságos rangja és a városba áramló pénz bőven fedezte a korábbi udvarház várkastéllyá bővítését. Így születhetett meg az "Erdély Versailles"-a, amely az egyik legnagyszerűbb építménynek számított a középkorban. Azonban amíg a tizennyolcadik század derekán a luxus és fényűzés fellegvárának számított a világháború utolsó éveiben a nácik egyszerűen felgyújtották. A pusztítást az épület azóta sem heverte ki, több falát fatámasztékokkal kellett megerősíteni, hogy ne omoljon össze.

Forrás: MTI-Deluxe Magazin

Korábban:

Bajor kastélyt vett Nicolas Cage

Reneszánsz pompa, modern enyészet

Neobarokk elegancia a Balaton-parton

Az általános iskolások kastélya

Barokkos fényűzés Eisenstadtban

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Pharrell Williams

Pharrell Williams

Pharrell Williams lett az év divatikonja

Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa (CFDA).

Bunga-Bunga

Bunga-Bunga

Felszámolta fizetett háremét Berlusconi

Nyilvánosságra került az a levél, amelyet Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő írt az általa rendezett "bunga-bunga partikon" résztvevő fiatal nőknek.

Taxidermia

Taxidermia

Hódít a taxidermia a kínai gazdagok között

Egyre növekszik a kitömött vadállatok iránti kereslet a kínai gazdagok körében

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5