Régi hagyományt, a műtárgyak cseréjét élesztené újjá Saphier Dezső műgyűjtő, aki január 17-én társaságalapító szándékkal invitálja az Ernst Múzeumba az ipar- és képzőművészeti alkotások barátait.
Műbarát Egyesület alakul január 17-én, szerdán 19 órakor a budapesti Ernst Múzeumban (VI. Nagymező u.8.) azzal a céllal, hogy fölélessze a műtárgyak cseréjét. Ezzel egy régi hagyomány éledne újjá, ugyanis a két világháború között igen élénk volt a magyarországi műtárgycserélő társaságok élete. Amint Saphier Dezső, az egyesület alapító szervezője a Deluxe Magazin érdeklődésére elmondta, műalkotásokat egészen a hetvenes évek végéig cseréltek, amikor az elsősorban pénzesebb gyűjtők az aukciósházak felé fordultak. A csereberével foglalkozó társaságok ekkor háttérbe kerültek, azonban 2007-ben ismét életre kelhet a hagyomány.
Saphier Dezső műgyűjtő elmondta, hogy a műbírálat ellentmondásait feloldandó olyan hiteles embereket is megkeresnek és meghívnak, akik a cserélni vágyóknak segítenek majd az adott műtárgy értékének meghatározásában. A szakember magazinunk érdeklődésére kifejtette, az érték mellett legalább olyan fontos az eredetiség is, ezért a társaság csak ellenőrzött műalkotásokkal kíván foglalkozni.
A rendszeresen ismétlődő összejöveteleken, amelyek időpontját még nem határozták meg, iparművészeti és képzőművészeti alkotások - köztük grafikák, festmények, szobrok - közvetlenül gazdát cserélhetnek. A találkozó arra is alkalmat kínál, hogy a gyűjtők új ismeretségeket kössenek, valamint tapasztalatukat és tudásukat egymással megosszák, így az aukciók világához képest jóval személyesebb és emberközelibb úton válthatnak ezentúl gazdát a műalkotások.
A január 17-én útjára indítandó egyesület nem foglalkozik bélyegekkel és érmékkel, mert azok gyűjtőinek saját szervezetük van - tette hozzá Saphier Dezső.
Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.