A levegő viszkozitása szabályozza a japán órát

Címkék: óra, Seiko, kreáció, high-tech

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A Seiko ugyan csendes forradalmat hirdetett a Spring Drive nevű szériájával, azonban a Credor Sonnerie modell esetében olyan továbbfejlesztett változatot készítettek el a japán mesterek, amely egy zen harang hangját utánozza minden eddiginél izgalmasabb módon.

Nem elégedtek meg a Credor Sonnerie mérnökei azzal a forradalmi megoldással, amelyet a Spring Drive szériánál nagy sikerrel alkalmaztak, nevezetesen a másodpercmutató folyamatos, nem szakaszos előrehaladásával. A csúcsmodell esetében a gyártó egy további, szintén rendkívüli komplikációval tette még izgalmasabbá a szerkezetet. A Credor modellt a billegő kiiktatásán túlmenően olyan Sonnerie funkcióval gazdagították, amely elődeihez képest egészen egyedi módon üti az órákat.

A Sonnerie óraütő funkció lelke olyan vezérlőmechanizmus, amelyet két vékony penge és az azokra ható levegő viszkozitása szabályoz. A főrugó ereje fogaskeréksor-áttétellel jut el a sonnerie rotorjához, amely megfelelően gyors forgás esetében két apró pengét nyit ki a centrifugális erő következtében. A két pengét rugók rögzítik a forgás középpontjához, ezeket leszámítva mindkettő szabadon forog, azonban a nagyobb fordulatszámnál - egészen pontosan másodpercenkénti 300-nál - a kinyíló fémlapok a tartószerkezet lemezei közé kerülnek, ahol a légellenállás következtében visszahúzódnak a kiindulási helyzetbe. Ez a művelet ismétlődik meg minden harangozás esetében, ennek rendszeressége határozza meg magát a jeladás gyakoriságát is. Mivel a levegő sűrűsége - és nem mechanika - vezérli a Sonnerie rugóinak erőátadását, a harangozás tökéletes csöndben történik meg. A kicsiny kalapács ütése azonban még így is alig lenne hallható, főképp, ha az óraházat nem az akusztikai törvényszerűségek figyelembevételével alkották volna meg. Sőt, az anyagválasztásnál ugyancsak fontos szerepet játszott a harangszó hallhatósága, ezért a sokévi kísérletezések után az időmérő alkotói a 18 karátos rózsaarany mellett döntöttek.

Rendkívül sok kutatómunka volt szükséges ahhoz, hogy a Credor Sonnerie harangjátéka megszólalhasson. Szintén az óra szerkezetének finomságát jelzi az összetevők száma, miután a modell 617 alkotóelemből épül fel (egy "átlagos" óra 2-300 darabból áll), a rubin csapágykövek száma pedig ugyancsak figyelemreméltó: az "átlagosnak" nevezhető 20 kő helyett ebben az esetben 88-at használtak fel az órások. A Seiko csúcsmodelljének természetesen az ára is magas. Annak aki a limitált szériás, öt darab óra valamelyikét szeretné megvásárolni, 15 millió japán jent, vagyis 24,8 millió forintot kell fizetnie.

(x)

Korábban:

Forradalmi óra a Seikótól

Sportóra a sebesség megszállottjainak

Luxusórát mutatott be a Seiko

Elektromos papír az ékszerórában

Órák a felkelő nap országából, avagy Svájc újra a pácban

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Gasztrobloggerek

Gasztrobloggerek

Kávé, körte, meggy és áfonya - gasztrobloggerek fagyija a Centrálban

Rendhagyó módon állítja össze nyári fagylaltkínálatát a Centrál: ismert gasztrobloggerekkel ízelítőket készíttetett.

Csontváz

Csontváz

A botrány ellenére is eladták a tirannoszaurusz-csontvázat

Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i árverésen.

Dzsunka

Dzsunka

Hazatért a világ legöregebb dzsunkája

Visszaszállították Tajvanra a világ egyik legöregebb, 100 éves kínai vitorlását.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5