luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Feloldották a kaviárexport tilalmatNagy változást hozhat az újév a Kaszpi-tengeri kaviár szerelmeseinek életébe. Az ENSZ legújabb határozata értelmében ugyanis feloldotta a nemes, ugyanakkor veszélyesen ritka ínyencség forgalmazására vonatkozó tilalmat. Alig egy évvel ezelőtt róttak ki szinte teljes körű tilalmat a Kaszpi-tengeri tokhal ikrájának exportjára, ami érthető módon igen érzékenyen érintette a kaviárfogyasztók népes társadalmát, hiszen az értékes csemege mintegy 90 százaléka innen származik. A döntés hátterében a halfajta kihalásának veszélye állt, hiszen az utóbbi években a tokhalállomány drasztikus mértékben megcsappant a Kaszpi-tengerben. Az ENSZ az aggasztó adatok hatására tilalmat vezetett be az Ázsiai csemege exportjára, amelyet most, egy évvel később fel is oldott.
Az ENSZ veszélyeztetett fajokkal foglalkozó speciális ügynökségének, a CITES-nek (Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő növény- és állatfajok nemzetközi kereskedelméről) köszönhetően Irán előtt már korábban is szabad volt az út, jóllehet az arab ország csak egy fajtát exportálhatott. Miután feloldották 2006 tavaszán a tilalmat, a perzsa tokhalak ikrájából évi több mint 50 ezer kilogrammnyi exportot engedélyeztek, viszont Iránnal ellentétben nem szállíthatta külföldre a Kaszpi-tengeri ikrát Türkmenisztán, Azerbajdzsán, Kazahsztán és Oroszország. A Cites most kiadott közleményében minden egyes kaviárfajtára külön kvótát határozott meg 2007-re, igaz a legdrágábbra, a belugára vonatkozóan elhalasztotta a döntést. Bár a Kaszpi-tenger tokhalállománya még mindig csökkenő tendenciát mutat, Irán, Türkmenisztán, Azerbajdzsán, Kazahsztán és Oroszország idén 96 tonna kaviár exportjára kapott engedélyt, ami összességében mintegy 15 százalékos visszaesést jelent a két évvel korábbi számadatokhoz képest. Deluxe Magazin Korábban: A világ legdrágább kaviárja az almas A műkaviár hódít Magyarországon A bőrre kent kaviár luxusa Kaviárfarmot nyitnak Abu Dhabiban Feloldották az iráni kaviárexport-tilalmat
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Gasztrobloggerek
Csontváz
Dzsunka
|

















