Szakácsot fogadnak a magyar milliomosok

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Bár a világ milliomosairól jóval több információ lát napvilágot, mint a magyar gazdagok mindennapi életének részleteiről, ez nem jelenti azt, hogy ne kedvelnék ugyanúgy a luxust. A magánbankár, saját ügyvéd, sofőr, inas, házvezetőnő mellett ugyanis ma már a személyi szakács felfogadása sem ritka a magyarországi milliomosok körében.

Igaz többet hallunk a külföldi, köztük amerikai, arab és orosz milliomosok fényűző életmódjáról, ez mégsem jelenti azt, hogy a magyar gazdagok ne hódolnának költséges szenvedélyeknek és ne igényelnék legalább annyira a luxusszolgáltatások egész sorát, mint más országbeli társaik. Többségük esetében ma már nem ritka, hogy a magánbankár, saját ügyvéd, sofőr, inas és házvezetőnő mellett személyi szakácsot fogadnak fel. Az is igaz azonban, hogy ahhoz, hogy valaki ekkora személyzetet tartson, nem elég havi egymilliós fizetés, így a milliárdos jelző inkább helytálló lenne. Az anyagi jólét ezen szintjén szinte természetes, hogy a gasztronómia területén is a legjobb szakembereket igénylik a tehetősek, és nem csupán alkalmi jelleggel.

A privát szakácsok tökéletesen ismerik munkaadójuk ízlését

"A munkáltatómnak és a feleségének reggelit, ebédet és vacsorát készítek minden nap, itthon és külföldön egyaránt. A fogadásokra és házi partikra is én készítem a menüt, kenyeret sütök, és én is vásárolok be" - mondta el Kaldeneker György a személyi szakácsok feladatkörével kapcsolatban. A séf korábban tíz évig a kanadai nagykövetség konyháját vezette, kilenc éven keresztül pedig ismert tévés és rádiós "médiaszakácsként" tevékenykedett. A "gasztroszakember" hozzátette, hogy gazdáját külföldre is elkíséri, ahol nem szállodákban, hanem bérelt lakásokban szállnak meg. Az sem ritka azonban, hogy a munkaadó saját rezidenciával rendelkezik egy városban, hiszen gyakran vásárol ingatlant a világ metropoliszaiban, Sanghajtól Moszkváig. Kaldeneker György elmondta, a nagyvárosokba, vagy éppen üdülőhelyre érkezve, rögtön elindul vásárolni, felméri a terepet, megkeresi a piacot. Fél órán belül rá kell jönnie, hol tud venni friss, lehetőleg bio nyersanyagokat, olyanokat, amelyek az adott ország konyhájára jellemzők, de egészségesek, és beleillenek a munkáltató étrendjébe.

Természetesen a séf jól ismeri a Magyarországon alig fellelhető távol-keleti, egzotikus zöldségeket és gyümölcsöket is. No meg a halakat - olyannyira, hogy tudja, melyiket halászták ki a tengerből, vagy a folyóból órákkal ezelőtt és melyiket régebben. Munkáltatója, a magyar vállalkozó család többnyire vegetariánus étrendet követ, ritkán esznek csak húst, a halat kedvelik. A friss ételhez ragaszkodnak, néha azonban a szakács által már előkészített ételek sütőbe rakását és befejezését elvállalják.

Itthon a séf elsősorban a szezonnak megfelelő, nem tartósított alapanyagokat vásárol számukra, amelyet Magyarországon egy külön konyhában - azaz a  munkahelyén - készít el, tálal és díszít. A család csak a szakács által sütött - különböző módon, snidlinggel, olívával, szárított paradicsommal, zöldfűszerekkel ízesített kenyereket eszik. Gyakran fogyasztanak hajdinakását, kölest, csicseri borsót. Szeretik a távol-keleti étkeket - reggelire a japán miso leves Kaldeneker-féle változatát, a friss szusit, a wokban sütött finomságokat, a helyszínen csavart-facsart zöldség- és gyümölcsleveket.

Mindez természetesen luxus manapság, ám az döntés kérdése, hogy egy gazdag ember mire költi a pénzét - még egy terepjáróra, vagy arra, hogy egészségesen éljen. Kaldeneker György pályafutása legizgalmasabb fejezetének tartja ezt a magánszakácsi posztot. Azt vallja, hogy mindig mást, kreatívat alkotni, és közben bejárni a  világot - nem rossz munkakör.

Forrás: MTI-Deluxe Magazin

Deluxe Magazin

Korábban:

Utazásra költenek a svéd gazdagok

Luxusjachtra szállnak a kínaiak

Magasabban szállnak a sztárok

Sokat fizetnek a békéért az amerikai gazdagok

Helikoptermánia tombol az orosz milliomosok körében

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Taxidermia

Taxidermia

Hódít a taxidermia a kínai gazdagok között

Egyre növekszik a kitömött vadállatok iránti kereslet a kínai gazdagok körében

Astoria Szálló

Astoria Szálló

Százéves az Astoria Szálló

Száz éve, 1914. március 14-én nyitotta meg a kapuit a budapesti Astoria Szálló, amely a centenáriumi évben kiállításokkal, kulturális és gasztronómiai programokkal és nyitott napokkal várja a látogatókat.

Per Se

Per Se

Higiéniás gondok három Michelin-csillag alatt

Leszerepelt a februári higiéniai vizsgálaton New York egyik legdrágább étterme.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5