Újra a Mikulás ölében

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Mindig kipucoltam szép tisztára a csizmámat és az ablakba tettem. Már a tisztogatásnál éreztem a közvetlen viszonyunkat a mikulással, biztos voltam benne, hogy állati elégedett lesz vele, különben is barátok vagyunk, vagy mi. El is jött minden évben, és én mindig vártam ennek a napját.

Ma már nem egy képzeletbeli barát, hanem egy happening az életemben - a Mikulás jön és közvetve ugyan, de meghozza a trendi és naprakész csoki csomagot, a Calzedonia zoknit és egy jó könyvet. Általában.

Na de hogy van olyan, hogy mi megyünk a Mikuláshoz, azt pár éve hallottam a szomszéd Mártától, akik fogták magunkat, gépre szálltak és meglátogatták a Mikulást. Márta oda-vissza volt a hangulattól és persze a Mikulástól, akinek még az ölébe is beült. Márta 52 éves, teszem hozzá.

A sztori óta izgat ez a túra, kíváncsivá tett akkor, és irigyeltem az élményért. Én is úgy elmennék és úgy megnézném és olyan jó lenne ha megint meglepne a Mikulás, úgy, mint amikor még a barátomnak hittem.

Forrás: MTI
Integető Mikulás, mielőtt útra kelne

A Mikulással egy túrán lehet találkozni, amit a az egyik utazási iroda szervez, miden évben, elég régóta. A szakállas öreg, ahogy ezt hamar megtudjuk az életben, Finnországban él, tehát vendégségbe hozzá csak repülővel érdemes menni, vagy repülő szánon, rénszarvasokkal. De inkább repülővel. Kértem az utazási irodás pasit, hogy média és kerítőbeszédet hanyagolva meséljen lukat a hasamba, hogy átéljem, mitől volt úgy oda Márta és hogy hogy engedhette meg a Mikulás, hogy ő az ölébe üljön???

A móka leírása egy bennfentes szájából így hangzott, mese és mátka nélkül, kerülve a külön fizetős programok promótálását.

"Finnországot nem elsősorban kisgyerekeknek ajánljuk. A felnőttek odavannak az útért, újra gyerekek lesznek. Előfordul, nem is keveset, hogy cégek utaztatják ki partnereiket vagy alkalmazottaikat, csapatépítő túrára. Mindig beválik!
Az út célja, Finnország, Rovaniemmi. A város az északi sarkkörön fekszik és a várost egy rénszarvas agancs mintájára építették, amit a gépről még látni is lehet. Hangulatemelő az állandó sötétség de a két napig elég ez a furcsa váltás. A Mikulás Mikulásfalván lakik. A nagy találkozás tiniket, felnőtteket könnyeztet meg, hihetetlen a ragyogás a szemükben és a vágy, hogy a Mikulás közelébe kerülhessenek. Mindenkinél a maximumon a meghatottság.

A falu nem nagy, telis tele reklámboltokkal, ahol a jópofa holmiktól a tucat ajándéktárgyak vásárolhatók meg. Itt fel lehet adni Miki postájáról a képeslapot az itthoniaknak, ami tényleg vicces. Vannak jópofa fakultatív programok, ahová a száguldó buszok röpítik az utasokat, a vak sötétben, laza 140km/h-val. Az utak általában jegesek, a hó zuhog, de ez is jó móka.

Mivel senki nem akar kimaradni a jóból, szánkóra pattanhatna, a nagyobbak motoros szánra és ott vannak a cuki rénszarvas haverok, tehát hajrá! Arckrém használata tilos, mert oda fagy az orcára a -25 fokban. Program program hátán (lékhalászat, téli vezetés, kutyaszán, rénszarvas farm), este egy mennyei vacsora szarvasszagtól bűzlően, és a buli folyt.köv, akik még bírják vagy melegebb testhőmérsékletre vágynak. Aztán jön a vicces reggel, amikor szintén sötét van, de ez is különleges. A programok sötétben kezdődnek és sötétben zárulnak pedig még az óra szerint kora délután van.

Az élményt nem lehet leírni, ki kell próbálni..."

Hát így telik az idő a Mikulásnál. Mártának igaza volt, állati lehet. Biztos van kültéri szauna is, ahol vodkával melegedhetünk, csak ezt még sem illet lenyilatkozni... Bevárom a lányomat és megengedem, a felügyeletem mellett, hogy beüljön a Mikulás ölébe. Aztán jövök én. Mert én tényleg mindig jól viselkedem.

Lola

Korábban:

Az igazi fenyőillat

Hol van már a hangulat...



 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Gasztrobloggerek

Gasztrobloggerek

Kávé, körte, meggy és áfonya - gasztrobloggerek fagyija a Centrálban

Rendhagyó módon állítja össze nyári fagylaltkínálatát a Centrál: ismert gasztrobloggerekkel ízelítőket készíttetett.

Csontváz

Csontváz

A botrány ellenére is eladták a tirannoszaurusz-csontvázat

Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i árverésen.

Dzsunka

Dzsunka

Hazatért a világ legöregebb dzsunkája

Visszaszállították Tajvanra a világ egyik legöregebb, 100 éves kínai vitorlását.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5