luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Világrekordot döntött Pollock festményeCímkék: rekord, műkincs, Jackson Pollock, aukció Ismét megdőlt a világ legdrágább festményének rekordja, ugyanis Jackson Pollock egy műve 140 millió dollárért - vagyis 28,5 milliárd forintért kelt el a napokban. A No. 5., 1948 ötmillió dollárral került többe, mint Gustav Klimt júniusban elkelt "Arany Adele" című festménye.
Mint arról a The New York Times beszámolt, Pollock No. 5, 1948 című festménye döntötte meg 140 millió dolláros (28,5 milliárd forint) árával azt a 135 milliós rekordot, amelyet egy Klimt-kép állított fel még idén júniusban. Az amerikai lap úgy tudja, a festmény David Geffen film- és lemezproducer tulajdona volt és egy magánárverésen adta el egy David Martinez néven azonosított mexikói üzletembernek, aki a kortárs művek nagy gyűjtőjének hírében áll. A közvetítő állítólag Tobias Mayer, a Sotheby's aukciós cég New York-i kirendeltségének műkritikusa volt. Maga Martinez pedig azzal is bekerült a hírekbe, hogy kétszintes lakást vásárolt a Time Warner Centerben, csekély 54,7 millió dollárért. Pollocknak ez a két és fél méter magas, 1,2 méter széles, barna és sárga tónusú vonalakból és foltokból álló kompozíciója nem az egyetlen, amelytől Geffen a közelmúltban megszabadult. A NYT szerint októberben két másik amerikai művész, Jasper Johns és William de Kooning egy-egy képét is eladta összesen 143,5 millió dollárért. Úgy hírlik, a hollywoodi mágnás azért teszi pénzzé gyűjteménye legértékesebb darabjait, hogy megvásárolhassa a Los Angeles Times című napilapot. A korábbi árrekorder Gustav Klimt Adele Bloch-Bauert ábrázoló festménye volt, amelyet Ronald S. Lauder 135 millió dollárért (27,5 milliárd forint) vásárolt meg. 2006 júniusában ez a kép Picasso 104 millió dolláros Garçon à la Pipe (Fiú pipával) című alkotását taszította le a trónról. Forrás: MTI/Deluxe Magazin Korábban: Kilyukasztott egy Picasso-képet a milliárdos Vitát váltott ki Hitler festményeinek elárverezése Klimté minden idők legdrágább festménye Műkincstörténelmet írhat a Christie's Angelina Jolie rajong a gerillaművészetért
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Gasztrobloggerek
Csontváz
Dzsunka
|

















