Előkerülnek Demeter Csaba borai

G.P.T.

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Hat évvel ezelőtt Demeter Csaba gondolt egy merészet, és elrejtett néhány száz palack bort mindenki elől. De nem örökre, most kinyílik a csodálatos kétezres évjáratot rejtő pince ajtaja, és indul a licit a kereskedelmi forgalomban eddig és ezután sem kapható 2000-es Demeter vörösökre.

Limitált szériában különleges válogatást kínál a nagyszerű 2000-es évjáratból az értő közönségnek Demeter Csaba, a lázadó egri borász. De haladjunk sorjában, mert hat évvel ezelőtt sok minden történt, és a boros szakmában bizony nem mennek olyan gyorsan a dolgok, hiszen a természetet nem lehet sürgetni. Itt előre kell tervezni, mint ahogyan azt a Demeter pincészet is tette, amikor félretett az egyik legjobb évjáratból egy különleges szelekciót, hogy amikor a többi pince már kifogyott ebből a különleges évjáratból, akkor ők elővehessék az elrejtett kulcsot és kinyithassák a lezárt ajtót.

A bor zamata, tisztasága és a hozzá kötődő hagyomány fontos, és közismert tényező a borbarátok között, viszont a nedűvel kapcsolatban bizony képes örömet okozni a palack birtoklás is, főleg ha az a bor gyűjteményünk részét képezi.

Egy ilyen igazi gyűjteménybe való válogatást kínál most Demeter Csaba. A kínálat alapját a kereskedelmi forgalomban soha nem kapható - cabernet franc és merlot házasításából származó - 2000-es Demeter vörös képezi. E feledhetetlen évjáratba tartozó bor rubinszíne az érés szép jeleként a széleken ma már téglaszínbe hajlik. Feltapadása ígéretes. Illatában túlérett málna, pikáns csipkebogyó, fekete cseresznye, erős fűszeresség, fa és füst, dohány és karamell, egy minden mást felülmúló erejű évjárat kiáradó gazdagsága tapasztalható. Íze száraz, a tanninok még nem adták meg magukat teljesen az időnek, ennél a bornál különösen fontos a kellő levegőztetés. A bor tüzes, struktúrája selymes, egyensúlya remek, hosszú utóíze csipkebogyós-herbális-alkoholos, vagyis egyszerre pikáns, kesernyés és édeskés, egyszóval kerek. Szárazpróbája, vagyis a már üres pohár illata kedves nosztalgiával idézi a nagymama szilvalekvárját.

A kínálat másik pillére a 2002-es XY cuveé, amely gazdag rubinszínével arról győz meg minket, amit több év divat diktálta kilengés után, Itália sugallatára újra felfedez a világ, hogy a vörösbor színe vörös legyen, ne pedig fekete. A bor a pohár falára szépen tapad, illata a cabernet franc fekete cseresznyéje, a kékfrankos csipkebogyója, a merlot szilvája, fahéja, szegfűszege - a fahordó vaníliája, karamellje, szantálfája, egy kis pemetefűvel kísérve. Íze száraz, a tanninok szinte búcsúzóban, sűrű bársonyosságot hagyva maguk mögött, a gyümölcsök pikánsságával felütve, a 13,7 százalékos alkoholtartalom édességével simítva, a pemetefű kesernyésségével fűszerezve, mindezt újrakezdve a finom csiszolású savakkal, a fa karamelljével.

A választást megkönnyítendő tudni kell, hogy a Demeter 2000-es vöröset eddig csak kevesen kóstolták. A szerencsések között van Matisa Carlo, gasztronómus, borszakértő, aki az italról a következőképpen vélekedett: "Mint nyári zápor után a szivárvány, úgy melengeti lelkemet e bor. Kedvesen csalogat, színével elkápráztat, illatával elbűvöl, ízével meghódít. Sokáig kacérkodik nyelvemen, majd gondol egyet és eltűnik játékosan. Mintha varázslat lett volna, pedig valóság."

Egy másik idézet pedig álljon itt Sándor Attila borszakértőtől: "A házasítás művészet. A mesterien, sőt művészien megkomponált házasítás a termőtáj és a borász filozófiája kifejezésének sokszor legalkalmasabb médiuma. A komponensek összehangolásában, az arányok finomításában, a tökéletes harmónia keresésében a borász önmegvalósítása szabadabb játékteret élvez, mint egyetlen fajta esetében. A borász magához közelebbinek érzi kedvenc cuvée-it, jól megfontolja, minek nevezze el őket, s legbüszkébben azokat kínálja."

Az Exkluzív gyűjtemény, amelyből csupán 21 csomag rendelhető, 30 palack Demeter 2000-es vöröset, 12 palack Demeter XY 2002-es cuveé-t, a Challenge International du Vin 2006 ezüstéremesét, egy palack 2002-es Pinot Noir-t, a Challenge International du Vin 2005 aranyéremesét és egy palack 2000-es Cabernet Franc-t, a Challenge International du Vin 2003 bronzéremesét tartalmazza. Az összesen 56 csomagnyi Prémium gyűjtemény 30 palack Demeter 2000-es vöröset, és 12 palack Demeter XY 2002-es cuveé-t rejt.

Az előre tervezéshez visszakanyarodva megkérdeztük Demeter Csabát arról is, hogy miért várt hat évet e különleges kétezres tétel piacra dobásával. A válasz nemesen egyszerű volt: "Mert hat év kellett ahhoz, hogy ez a bor megérjen, és a vásárlók nyugodtan fogyaszthassák. Most viszont tökéletes, mint ahogyan az lesz öt-tíz év múlva is. Eddig fiatal volt, de most abszolút alkalmas a fogyasztásra" - mondta Demeter Csaba.

A borász azt ugyancsak bizonyítani akarta - és ezzel kicsit megmagyarázta az önként magára vett lázadó jelzőt is -, hogy az egri hegy leve igenis érlelhető. El akarja oszlatni az egri borokkal kapcsolatos, mára szerencsére már erősen kopott tévhitet, hogy az itteni nedűk savasak, és nem lehet érlelni őket. Lehet, mint az előzőek is mutatják. Demeter Csaba azonban nem akar itt megállni, egy sor, az egri borokkal kapcsolatos tévhitet akar még lerombolni. Céljai között például szerepel egyre idősebb palackok forgalmazása, alaphangon úgy, hogy idővel ne legyen háromévesnél fiatalabb bora a piacon.

Deluxe Magazin

Korábban:

Újabb szaktekintélyek ismerkednek a magyar borral

Kihirdették a legszebb palackot a borfesztiválon

Japán éremeső a magyar borokra

A szeszélyes időjárásnak köszönhetjük a Bikavért

Ragyogtak a magyar borok Bordeaux-ban

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Üveg

Üveg

Vilmos herceg veheti meg a világ legdrágább Valentin-napi ajándékát

Alex Carroll egy Valentin-napi aukción értékesítené a világ legrégebbinek számító óráját, amelyet maga készített. Az árverés egymillió dollárról indul, a bevételt jótékony célokra fordítják. Állítólag Vilmos herceg is érdeklődik iránta.

Arany

Arany

Hogyan néz ki 300 milliárd dollárnyi aranyrúd?

300 milliárd dollárnyi aranyat rejt egy bombabiztos helyiség a Bank of Englandben. A londoni aranyelfekvőről fotók is készültek.

Gold

Gold

Feljövőben az orosz aranytermelés

Nőtt Oroszország aranytermelése tavaly.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5