luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Megjelent a Sanyo újgenerációs vetítőjeNovember elején kerül a boltokba Európában a Sanyo ötödik generációs LCD projektora, amely PLV-Z5 néven kereshető majd. A vállalat jelentése szerint a HD-képes vetítő minden eddigi szériánál szebb képet alkot majd, és technikai jellemzői is igen ígéretesek. Mint a Sanyo ötödik generációs projektora, az PLV-Z sorozat legújabb tagja valóban komoly csinosítgatáson esett keresztül. Bár formája és mérete megegyezik a PLV-Z4-el, kicsit dizájnosabb külsőt kapott, és hamarosan már nem csak ezüst, hanem fekete színben is kapható lesz. A lényeg azonban nem ez, hanem a képesség, amelyek tekintetében szintén jól vizsgázik a rövidesen piacra kerülő vetítő.
Első körben egy félreértést kell tisztázni, ugyanis korábban több nemzetközi portálon olvasható volt, hogy a Sanyo új projektora a Seiko-Epson D6-os sorozatú HTPS TFT LCD paneljeiből kerül ki, de időközben kiderült, hogy ez egyáltalán nem igaz. Már csak azért sem, mivel a D6-os széria csak 1920x1080 pixel felbontásban készül, ami a PLV-Z5-nek egy kicsit túl nagy falat lenne, így a D5-ös panel került ebbe a modellbe is. Ennek ellenére nincs miért szégyenkeznie, hiszen a 10000:1-es kontrasztarány, az 1100 ANSI lumenes fényerő, a továbbfejlesztett automatikus írisz funkció, a grafikus üzemmódban nyújtott 7500:1 kontraszt, valamint az 1280x720 pixeles felbontás így is bizonyítja, hogy újgenerációs készülékkel van dolgunk. Természetesen külön érdemes említeni a kétszeres optikai zoom-ot, a vetíthető képátlót 0,79-4,98 méter között ajánlott megválasztani (igaz, ez a korábbi modellek esetében is így volt). A készülék lámpája kb. 3000 órát bír ki kemény munka közben, viszont nagy fejlődés, hogy a ventillátor már csak 22dB-s zajjal pörög, ami szinte egyáltalán nem zavaró használat közben. A csatlakozók tekintetében a szokásos kínálat található meg a PLV-Z5 hátlapján: két HDMI, két komponens videó bemenet, valamint a jól bevált VGA/SCART RGB is rendelkezésünkre áll, így modernebb és régebbi készülékeket egyaránt ráköthetünk a projektorra. Természetesen a fent említett paraméterek miatt a készülék HD kép megjelenítésére szintén alkalmas, így az újgenerációs házimozik tökéletes kiegészítője is lehet. Deluxe Magazin Korábban: A minőségi házimozi záloga Házimozi - a fizikusok szerint A moziszoba virtuóza Ha Yamaha, akkor házimozi Hihetetlen felbontás csak HDTV rajongóknak
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Trendek
Hello Kitty
Van Gogh
|
















