luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
A különleges boroknak kedvez az időjárásCímkék: bor, borász, pincészet, Magyarország Félidőben tart a szüret, de a java még csak azután jön, mert az elkövetkező napokban dől el, hogy milyen évjárat is lesz az idei. Annyi bizonyos már, hogy nagyon erős lesz fehérborokban, ahol - akárcsak a még tőkén lévő vörösek esetében - születhetnek igazi különlegességek is. Vesztergombi Ferenc szakterületére áttérve elmondta, oportóját és zweigeltjét már leszedte, mégpedig az átlagosnál jobb mustfokokkal, ami azért örvendetes, mert ez a két fajta nem nagy cukorgyűjtő képességéről nevezetes. A borvidéken a kékfrankos szürete már tart, a merlot-é pedig most kezdődik - bár utóbbival a vörösborairól híres borász még várna egy keveset -, de mindkettőt jó, a kékfrankost 17,5-19 közötti, a merlot-t, pedig 19-es s a fölötti mustfokokkal kezdték szüretelni. A kékfrankosok nagyon szép színanyaggal rendelkeznek, és ha lenne a gazdáknak még két hétig bátorságuk kint hagyni a szőlőt, akkor még jobb minőségű bort készíthetnének ebből a kiváló fajtából. "Nem elképzelhetetlen, hogy 20 mustfok feletti nagy koncentráltságú kékfrankosok is kikerülnek az idei évjáratból" - sorolta Vesztergombi Ferenc, megjegyezve azt is, hogy a szüretet természetesen sok helyen a feldolgozó kapacitás is befolyásolja. "Ahol kettő kilogramm alatt van a tőketerhelés, ott jó, vagy fajtától függően kiváló jó borok készülhetnek az idén. A prémium kategóriában - tehát maximum egy kilogrammos terhelésig, ahol eddig még csak próbafokolások voltak -, ha egy kis szerencsénk lesz, és az időjárás megsegít minket, akkor különlegességek is születhetnek. A két cabernet próbái 19-20 és 20 fölötti mustfokokat hoztak, de kilenc ezrelék savat és 3,1-3,2 pH értéket mutattak. Ez a magas savtartalom azt jelenti, hogy e fajták még érésben vannak, hagyni kell őket. Az érésben a sauvignon hátrébb van, vagy mondhatnánk azt is, hogy talán a franc van előrébb " - ismertette Vesztergombi Ferenc, aki ismét megfontoltságra intett. Hiszen a cabernet-k szürete október 15-e után kezdődik, és ha mindenkinek lesz elég türelme megfelelő ideig tőkén hagyni a termést, akkor különleges, nagy értékű borokat készíthetnek e két világfajtából. Ha pedig tényleg lesz elég türelem, és az időjárás is kedvezően alakul, akkor az idei borok minősége elérheti, bizonyos fajták esetében pedig meg is haladhatja a 2003-as nagy évjárat minőségét.
"Hegyalján már leszedték a korai fajtákat, így a sárgamuskotályt és a zétát, illetve a jórészt csak tájborként értékesíthető zenitet és zengőt. A szüret most már folyamatos, mert azok a gazdák, akik eladásra szánják szőlőjüket, folyamatosan szedik azt. A felvásárlási árak a tavalyi szintet 40-50 százalékkal is meghaladják, az idén 65 forinttal indultak, most már 80-90 forintnál járnak, de mustfoktól függően akár 100-110 forintot is megadnak a felvásárlók egy-egy kilogramm szőlőért" - adott gyors helyzetjelentést a tokaji viszonyokról Orosz Gábor, tokaji borász. A termés egy átlagos évet alapul véve mintegy negyedével kevesebb, a szokatlanul száraz szeptember miatt. Saját szőlőiben még csak próbafokolásokat végzett a tokaji borász, mindenhol 20 fok körüli eredménnyel, de a savak még mindig magasak, a bomlás csak a héten indult el, még várni kell a szürettel. Ha minden megfelelően alakul, úgy tervezi, hogy a szárazbor alapanyagot a jövő hétvégén szüretelik, de természetesen csak a teljesen ép, és teljes érésben lévő fürtök kerülnek ebbe a kategóriába. "A botrytis már ott van a szőlőben, de még várni kell, hogy még jobban megtámadja a fürtöket. Az időjárás azonban kiszámíthatatlan, nagyon kell rá figyelni. Ha marad a jó idő, akkor kiváló száraz és édes fehérborokat szedhetünk. Ha azt követően jönne két-három esős nap, ami beindítaná a botrytist, és aztán azt szeles, száraz idő követné, ami kiszárítaná a szőlőt, akkor nagyon szép aszúkat is szüretelhetnénk. Ha nem így lesz, és a sok eső miatt megrothad a szőlő, az baj lesz, mert az ilyen termés szinte semmire sem jó. Ha pedig nem lesz eső, akkor kevés lesz az aszútermés." Orosz Gábor ehhez még hozzátette, hogy a szőlőszemekben már kezdenek barnulni a magok, ami azt jelenti, hogy lassan véget ér a növény biológiai fejlődése, amit már csak a töppedés követ, és ami egyúttal a kezdődő szüretre is figyelmeztet.
Villányban is nagyjából félidőben tart a szüret, itt is, mint mindenhol, leszedték már a korai fehér fajtákat és a vörösök közül is pincében pihen már az oportó, a zweigelt és a pinot noir társaságában. A jelentősebb fajták közül ismerkednek már a feldolgozó berendezésekkel a chardonnay-k is, míg a rizlingek közül azért a jobbak még a tőkén vannak. Ezek Ipacs Szabó Istvánnak, a Vylyan főborászának tapasztalatai. Ugyanakkor ő is, mint minden szakember az időjárásra figyel, a hegyvidéken az eddigi jó időt múlt hét végén egy kis eső mosta el, de az előrejelzések az elkövetkezendőkben napos, az eddiginél hidegebb időt jósolnak. Ez már elég lesz ahhoz, hogy a szőlő elérje teljes biológiai érettségét, hiszen az alkoholok így is 13-14 százalék körül járnak. Ipacs Szabó István szerint tehát már lehetne jó borokat készíteni, de igazán nagyokat még nem, mert még nem jöttek elő a várt ízek, amelyek egy-egy nagy borban megmutatkoznak. "Ezért nem szedjük mi még a merlot, egyelőre várunk vele, és mindennel várni kell amíg lehet. Várni kell akkor is, ha az egyre hűvösebb napokkal, harmatosabb hajnalokkal és párásabb éjszakákkal egyre nő a rothadás veszélye. Ezt a kockázatot a minőség érdekében vállalni kell, de meg kell találni azt az arany közép utat, azt néhány napot, amikor abban a tökéletes állapotban van a szőlő, amikor a legjobb bort adja." Deluxe Magazin Korábban: Kiváló fehérboros évjárat elé nézünk A szeszélyes időjárásnak köszönhetjük a bikavért A hungarikum borok ereje A kékfrankos éve Az újborok értékelése
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Trendek
Hello Kitty
Van Gogh
|
















