Japánban, a CEATEC 2006 kiállításon lehetett először nyilvánosan is megtekinteni a Toshiba és a Canon közös vállalkozásának gyümölcsét, a már korábban beharangozott SED HDTV-t, amely komoly riválisként érkezik a plazma és LCD technológiák mellé.
A kezdeti terveknek megfelelően a két partnercég összesen 180 milliárd yent (közel 330 milliárd forintot) fektet be a tömeges gyártásba, tehát nem egy elkapkodott ötletről van szó, Fujio Mitarai a Canon elnöke bejelentette, hogy még 2007-ben megindulhat a terjesztése a merőben új technológiájú HDTV-knek. "A 2008-as pekingi olimpia előtti vásárlási szezonra készen akarunk állni a tömegpiaci termékekkel" - nyilatkozta még szeptember közepén Mitarai.
A szándék komolyságát bizonyítja, hogy nemrég még a csak szakmai köröknek bemutatott készüléket az október 3. és 7. között Csiba városban zajló CEATEC 2006 szemlén nyilvánosan is kiállították. Surface-Conduction Electron-Emitter Display (SED) technológiájú képernyők egyébként nagy sikert arattak, ugyanis a korábbi ígéreteknek megfelelően valóban szebb képet állítanak elő, mint a jelenleg ismert LCD és plazmatévék, ráadásul az energiafelvételük is kisebb. A kiállításon látható, eddigi legnagyobb, 140 centis képátlójú készülék lesz a tömeggyártás prototípusa , sikere függvényében döntik majd el a gyártók, hogy kisebb és nagyobb készülékeket is piacra dobnak-e.
Végezetül néhány fontos technikai információ, amelyből kiderül, hogy miért is ígéretes a SED televízió: a teljes HD (1920x1080 pixel) felbontás természetesen adott, ehhez pedig 50.000:1 kontrasztarány társul - amely ugyebár közel ötszöröse a mai HD tévéknek. A képelemek váltási válaszideje 1 milliszekundum, így az LCD-knél ismert akadozás is elfelejthető, ráadásul a 30.000 órás élettartam is meghaladja a mai modellekét, mindezt úgy, hogy kevesebb áramot esznek a SED-ek. Szóval mindent összevetve az új konkurencia keménynek ígérkezik, ráadásul az olcsóbb gyártási költségek miatt állítólag az ára is versenyképes lesz.
Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.