Lassan terjed a Slow Food

Címkék: Slow Food, étterem, étel

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A világ mintegy 50 országában 80 ezer ember regisztrált tagja a különféle Slow Food, azaz lassú étkezés mozgalomnak, amelynek egyik célja, hogy gátat vessen a gyorséttermek szaporodásának.

A mozgalmat egy újabb római gyorsétterem kapcsán indította el Carlo Petrini ökogasztronómus világhódító útjára 1986-ban. A Magyarországon is létező Slow Food mozgalom fő alapelvei: hagyományos ételek, régi ételkészítési fortélyok, komótos evés, az ételek és italok összehangolása, egészséges alapanyagok, a gasztronómiatörténeti értékek ápolása.

Ma sokan luxusnak tartják, ha valaki így étkezik, hiszen idő kell hozzá, türelem és odafigyelés - márpedig manapság éppen az idő a legdrágább kincs. Időközben a kutatók megállapították, hogy az ember, ha igazán éhes, szinte mindegy számára - legalábbis az első percekben - hogy mit eszik, megelégszik bármivel, így van a szervezet ősidők óta beprogramozva.

Ráadásul ma az emberek egyre túlhajszoltabbak, az üzemi étkezdék száma csökkent, ha van is, az ebédidő szűkre szabott. A gyorséttermek tehát aratnak, főleg a fiatalság körében. A lassú étkezés mozgalom nem igazán illik a huszonévesek élettempójához. A fast food étkezdék reklámkampányaival egyelőre nem tudnak versenyezni a Slow Food mozgalom hirdetői. Egyébként egy egyszerű vajas kifli is elegendő ahhoz, hogy megtanulja valaki a türelmes, ráérős evés technikáját. Ez egyébként azért is lenne fontos, mert a jó emésztés kulcskérdése az egészségnek. A lassú evés esetében ráadásul kevesebb étellel is beéri az ember.

Magyarországon a Slow Fooddal először Mészáros Gabriella és Rohály Gábor kezdett el foglalkozni tíz esztendővel ezelőtt. A mozgalmat Szalay Béla és Erdős Zoltán folytatja, a baráti társaságok konvíviumokban fogyasztják el a különleges minőségű, válogatott és friss alapanyagokból készülő ételeket.

MTI/Deluxe Magazin

Korábban:

Hódít a fekveevés divatja

A félelmetes gasztrogyilkos

Kétszemélyes a világ legkisebb luxusétterme

Étkezés olasz módra

Egy vérbeli bécsi kávéház

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Cernotto

Cernotto

Világszenzáció lesz a magyar magántulajdonban lévő Szent Katalin

Fáy András restaurátorral egy 700 millió forintra taksált, és magyar tulajdonban lévő műről beszélgettünk.

Aston

Aston

Sárkányos Aston Martin csak kínaiaknak

A Dragon88 szériából csak 88 modell készül, és csak Kínában vásárolható meg.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5