luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
A halfőzés fortélyaiCímkék: könyv, étel, információ Gasztronómia-történeti és kultúrhistóriai gyűjtemény is Szabó Zoltán most megjelent könyve, amely "A halfőzés fortélyai a Közép-Duna mentén" címmel, a Közép-Duna mentén élő emberek hal-receptjeit mutatja be, s amelynek kóstolóval egybekötött, nagy sikerű bemutatójára vasárnap délben került sor. "Azt szerettem volna bemutatni, hogy még a halászlének, a halpaprikásnak és a halpörköltnek hányféle változata van, a két nagy csoport - a szegedi passzírozott valamint a bajai tésztáson kívül és azok mellett is" - mondta A szerző az igazi halászlé titkaira vonatkozó kérdésre elmondta: a jó paprika lényeges. Ő soha nem vesz bolti készítményt, hanem csak olyat, amiben semmi más nincs, csak maga a szél által szárított, nap által pirosított és háznál őrölt paprika, csuma és szár nélkül. De természetesen a jó hal is fontos természetesen. Ha tavi a hal, akkor szikes tavi legyen. Fontos az irdalás, az előkészítés minősége is. A szeptemberben megjelenő könyvből tájékozódni lehet arról, milyen szerepet tölt be a hal a magyarországi étkezési szokásokban, szó esik a halleves, a halpaprikás, a halpörkölt történetéről, a bogrács múltjáról, s emellett a könyv bemutatja 39 Közép-Duna menti település halfőző embereinek mintegy 6-700 ételreceptjét. (MTI)
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Gasztrobloggerek
Csontváz
Dzsunka
|

















