A nászajándék felsőfoka

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Ahogy fogynak az augusztusi napok, úgy közeledik a lakodalmi főszezon is, ami nem utolsósorban az ajándékok mihamarabbi megvételére sürgeti a násznépet. Összeállításunkból kiderül, melyek a legjellemzőbb trendek az egyes európai országokban, és mi jelenti a nászajándékok legtetejét.

A nászajándék kizárólag igényes lehet

Amíg május környékén épp csak megkezdődik az esküvői szezon, addig a nyári hónapokban, különösen augusztus végén és szeptember elején szinte egymás után állnak oltár elé a fiatalok. A míves kidolgozású meghívóban azonban többnyire elsikkad egy információ, a jegyespár ugyanis tapintatosságból nem közli, mit és milyen értékben szeretne kapni a nagy napon, ezért a főszezon ajándékozásaihoz már most érdeklődni kell a "lista" felől, többnyire a szülőknél.

Az ifjú párok döntő többsége lakásfelújítással vagy építkezéssel kezdi közös életét, ezért különösen fontos az ajándék használhatósága. A nászajándék másik tipikus tulajdonsága, hogy egy életre szól, ezért itt hangsúlyosan kell szerepelnie a prémiumkategóriás termékeknek. Magyarországon is többnyire azok a tendenciák érvényesek, amelyek Európa többi részén: a násznép anyagi lehetőségei szerint igyekszik a legszebb ajándékot megvásárolni a rendelkezésére álló pénzből, a kevésbé értékes ajándéktárgyakat inkább a kisebb ünnepekre tartogatják. Az egyes országokban némileg eltérnek az ajándékozási szokások, amiből akár mi magunk is meríthetünk ötletet. A cikkben külföldön élő, vagy ott hosszabb időt eltöltött magyarokat, illetőleg külföldieket szólaltattunk meg a helyi hagyományokról.

Forrás: EPA
Nászajándék a Val Saint Lambert-től a belga Fülöp hercegnek és Matild hercegnőnek

Országok, szokások


A nászajándék egyedi és drága volta mindennél fontosabb Olaszországban. Anyagi helyzettől függetlenül északon és délen egyaránt a lehető legkülönlegesebb ajándékkal lepik meg az ifjú párt, sokan ezért komoly adósságba verik magukat. Pénzt csak egészen ritkán szoktak ajándékozni, tekintettel arra, hogy ez a legkevésbé egyedi ajándék, márpedig a jelenlegi trendek azt mutatják, hogy az olaszok a legkülönlegesebb holmikkal szereznek örömet szeretteiknek. A tárgyakba lehetőség szerint belegravíroztatják a házaspár nevét, s amennyire csak lehet, személyhez kötik az ajándékokat. Emellett fontos még, hogy a feltűnő adományok valahogyan az ajándékozó félhez is kötődjenek. A magyarokhoz hasonlóan az olaszok is nagy hangsúlyt fektetnek a lakberendezésre, ám ezt nálunk pazarabb módon teszik, míg a tökéletesen felszerelt otthonnal rendelkezőket különféle járművekkel lepik meg a családtagok. A nászajándék ezen túlmenően lehet maga a nászút is, amelynek részleteit a meghívottak fizetik be az utazási irodánál.

Németországban igen gyakran készpénzzel segítik a fiatalok első éveit. A visszajelzéssel egyidőben ezért ajánlatos megkérdezni az illetékes szülőktől, hogy az ifjú pár ajándéktárgyakat szeretne-e vagy pénzt; közelebbi ismerősök esetén maguk a házasulandók közlik kívánságaikat. Ha tárgyat szeretnének, akkor a "németesen precíz" ajándéklista felől kell érdeklődni, amelyen a pontos megnevezésen túl rendszerint még a bolt címe is megtalálható. Ha pénzt szeretnének a fiatalok, akkor sem árt megtudni a családtagoktól vagy az ismerősöktől, hogy mire szeretnének a jövőben költeni, ugyanis a bankjegyeket nem illik borítékban átadni. Az euróknak kizárólag saját kezűleg alkotott csomagolása lehet csak, amely utalhat a költekezés céljára, s amennyiben nem sikerül megtudni a közeljövő terveit, a csomagolásnak változatlanul kreatívnak kell lennie és ki kell valamit fejeznie. Egy példa: ha az ifjú pár luxusterepjárót szeretne, a barátok meglepetés jelleggel elkészítik az autó kicsinyített mását és a makett különböző nyílásaiban elhelyezik a pénz egy részét. Az ismeretlen célú vásárláshoz édességek közé, gumicukros zsákocskába teszik az eurókat. Jellegzetes hagyomány még a Hochzeitung, ami a német esküvő és az újság szó összerántásából keletkezett, és hagyományosan a családtagok szerkesztik. A lakodalmon ezért az újságért ugyancsak súlyos összegeket szokás fizetni.

Az angoloknál a legfontosabb szempont ugyancsak az ajándék exkluzivitása. Nagy-Britanniában a hétköznapokban látogatják ugyan az Ikea kategóriájú lakberendezési üzleteket, ám nászajándékot egyenesen vétek lenne ezekből beszerezni. A "sweet home" szépítésére e célból inkább a Laura Ashley-be mennek, hiszen a pénznél sokkal fontosabb, hogy egész életre szóló használati tárgyai legyenek a konyhatündér feleségnek és az ezermester férjnek. Ha a meghívott nem közeli ismerőse az ifjú párnak, akkor is illik luxusmárkát választani "a kevesebb néha több" elv alapján. Ajándéklista van, ezen éppenséggel még az is megtalálható, hogy a Harrod's melyik emeletén kell keresni a kiválasztott márkás ezüstétkészletet. A szigetországban Magyarországhoz hasonlóan a konyhai berendezések számítanak első számú nászajándéknak, amennyiben a lakás már tökéletesen be van rendezve, az ifjú pár megkaphatja az első közös járművet.

Forrás: EPA
Az Oficina Real ajándéka a spanyol Fülöp hercegnek és Letizia Ortíznak

Spanyolországban
az ajándék árát többnyire a vacsoráéhoz igyekeznek igazítani, de a pénzajándék is kezd egyre divatosabbá válni náluk. Ebben nem kis szerepe van a katalánoknak, akiknél általános szokássá vált, hogy a meghívón feltüntetik az újdonsült családfő bankszámlaszámát, amelyre a vendégek tetszés szerinti összeget utalnak át. A szokás mára az egész országban elterjedt, míg a hagyományos ajándékozásnál a kreatív csomagolás került előtérbe.

Nincsen ajándéklista Oroszországban, ahol a barátok és rokonok egy könnyed beszélgetés során találják ki, mivel lepjék meg a jegyeseket. A legklasszikusabb ajándék az ágynemű, emellé szinte mindig adnak kristálypoharakat vagy vázát. Az oroszoknál még a kevésbé tehetősek is igyekeznek sokat költeni a nászajándékra.

A krém krémje

Más jellemzi az országok vezetőinek és a hírességek nászajándékozási szokásait. A leggazdagabbak régen falvakat adományoztak a házasság előtt álló gyermeknek, de a drágakövek is hasonlóan kedveltek voltak a felső tízezer köreiben. A gyarmatosítás idején a hódítók szigeteket adományoztak gyermekeiknek nyaralóként, ezek egyik leghíresebbike ma Bombay városa, amelynek egyik külterületét a brit II. Károly kapta meg a portugál Catherine Braganzával való frigyre lépése alkalmából. A híres Sancy gyémánt is nászajándék volt még egy 1906-os esküvőn, az 55,23 karátos, csepp alakú kincset William Waldorf Astor ajándékozta menyének. Lady Di és Charles herceg egy egymillió fontot érő, ékkövekkel kirakott hajómodellt kapott még 1981-ben Bahrein hercegétől. Grace Kelly és a monacói Rainier herceg szintén lakodalmukra kapott egy 1,4 millió dollár értékű luxusjachtot Onassistól. A különleges nászajándékokhoz persze nem kell feltétlen királyi családból származni, elég, ha valaki dubai állampolgárként köt házasságot: ott ugyanis a csekély számú jegyben járó helybéliek 100 ezer dollárt és egy luxusvillát kapnak ajándékba Mohammed bin Rashid Al Maktoum sejktől.

Deluxe Magazin

Korábban:

A világ ledrágább válásai

A legénybúcsú ára

Extrém esküvői helyszínek

Álomesküvők az Óperencián is túl

Esküvők luxuskivitelben

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Kencék

Kencék

Egy barátságos luxusmárka Franciaországból

Megnéztük, mi az, amit a francia L'Occitane luxusbrandről érdemes tudni.

Ékszer

Ékszer

Megválasztották az Év Ékszerét

Ötvenöt alkotó több mint száz munkájából választotta ki a zsűri az év ékszerét.

Bika

Bika

Új limousinbika-rekord

Rekordáron, 126 ezer fontért - 45 millió forintért - kelt el egy limousin bika Nagy-Britanniában.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5