Eladó Pamela Anderson esküvői jachtja

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A hajóvilág egyik legtöbbet emlegetett szereplőjévé vált az utóbbi hetekben az Altavida névre keresztelt jacht, amelyet most mintegy 20 millió dollárért árulnak. Azzal, hogy Pamela Anderson legújabb esküvőjéhez a csodaszép monacói gyártmányt választotta, nemcsak annak hírnevét alapozta meg, hanem valószínűleg értékét is növelte.

Megvásárolható az a hajó, amelyen Pamela Anderson július 29-én St. Tropez-ben ismét férjhez ment. Az Altavida értékét minden bizonnyal emelte az óriási közérdeklődésre számon tartott "boldogító igen", hiszen a jacht eladási ára 19 millió 650 ezer dollár, vagyis közel 4,2 milliárd forint.

A monacói Oceanco által 1993-ban készített Indian Achiever modell alig egy éve esett át egy teljes körű felújításon. Az exkluzív jacht bruttó hossza 49,80, míg legnagyobb szélessége 9,20 méter, maximális sebessége pedig 17 csomó, azaz körülbelül 35 kilométer per óra. A Gerhard Gilgenast által tervezett Altavida hajótörzse acél, míg a felépítmény alumíniumból készült.

A hajó törzse acélból készült

A hajón az első osztályú anyagok felhasználásával készült berendezések egy luxusszálloda érzetét keltik, a számos kabin és társalgó pedig egyaránt Donald Starkey dizájner ízlését dicséri. A pompás hajó nem véletlenül keltette fel a hollywoodi színésznő érdeklődését, hiszen az Altavida egyike a legelegánsabb jachtoknak. A jacht végül valóban méltó esküvői helyszínnek bizonyult. Zsúfolásig megtelt fedélzetén ugyanis olyan világhírű meghívottak ünnepelték az ifjú párt és buliztak, mint például Cindy Crawford, Elton John és párja David Furnish, míg a vízből közel száz lesifotós igyekezett csónakokon cirkálva megörökíteni a hajón mulató násznépet.

Deluxe Magazin

Korábban:

Luxusjachtot ajándékozhatott Abramovics Putyinnak

Szuperjachtot ajándékozott barátjának Abramovics

Szuperjachttal érkezett Abramovics a focivébére

Bérhajók az Adrián

Milliárdosok luxusjachtjai

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Gasztrobloggerek

Gasztrobloggerek

Kávé, körte, meggy és áfonya - gasztrobloggerek fagyija a Centrálban

Rendhagyó módon állítja össze nyári fagylaltkínálatát a Centrál: ismert gasztrobloggerekkel ízelítőket készíttetett.

Csontváz

Csontváz

A botrány ellenére is eladták a tirannoszaurusz-csontvázat

Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i árverésen.

Dzsunka

Dzsunka

Hazatért a világ legöregebb dzsunkája

Visszaszállították Tajvanra a világ egyik legöregebb, 100 éves kínai vitorlását.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5