Elkelt a világ legdrágább garázsa

Címkék: ingatlan, rekord, font, millió

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A nagy-britanniai Sandbanks-et eddig is a világ egyik legdrágább helyeként tartották számon. A brit félszigeten fekvő város most egy rekordáron eladott garázzsal hívta fel magára a figyelmet, amelyért új tulajdonosa mintegy 87 ezer fontot, vagyis közel 35 millió forintot fizetett.

Rekordáron kelt el egy garázs a népszerű angliai nyaralóhelyen Sandbanks-ben. A brit gazdagok és hírességek kedvenc nyaralóhelyét egyébként is az ország egyik legköltségesebb "élőhelyeként" tartották számon, de a drága jelző ezentúl még inkább helytállónak bizonyulhat. A Sandbanks-ben meghirdetett ikergarázs eladási ára ugyanis soha nem látott magasságokba szökött.

Sandbanks népszerű a brit milliomosok körében

Az eredeti, 50 ezer fontos, azaz több mint 20 millió forintos irányárral szemben a tulajdonos végső bevétele közel a duplájára duzzadt. A 87 ezer fontos, vagyis közel 35 millió forintos Salter Road-i garázst eddigi birtokosa a múlthónapban hirdette meg, azzal a kiegészítéssel, hogy csupán az írásban tett ajánlatokat veszi figyelembe. A 7,6 méter szer 4,5 méteres, zárható autótárolóra összesen 15 ajánlat érkezett, amelyek közül a legalacsonyabb 5 ezer font, vagyis mintegy 2 millió forint volt. Az érdeklődők kétharmada rendelkezett sandbanks-i ingatlannal és közülük nyolcan kínáltak a garázsért 65 ezer fontnál, azaz 26 millió forintnál többet.

Az ingatlaniroda, amely garázst meghirdette és az eladást intézi, úgy véli az eladási ár nem is olyan magas, tekintve, hogy a környéken többen 5 millió fontos, vagyis mintegy 2 milliárd forintos villákkal rendelkeznek. A borsos árú ingatlanok teljes értékéhez viszonyítva egy 87 ezer fontos garázs valóban nem tűnik nagy kiadásnak, főként, hogy az új tulajdonos számos híresség és milliomos autócsodáinak közelében parkoltathatja kocsiját.

Deluxe Magazin

Korábban:

Elkelt a világ két legdrágább nyaralása

Lebegő ágy egy luxusvilla áráért

Luxusrezidenciák várnak gazdára Dubaiban

Moszkva lett a világ legdrágább városa

Rekordáron kelt el egy óceánparti luxusszálló

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Gasztrobloggerek

Gasztrobloggerek

Kávé, körte, meggy és áfonya - gasztrobloggerek fagyija a Centrálban

Rendhagyó módon állítja össze nyári fagylaltkínálatát a Centrál: ismert gasztrobloggerekkel ízelítőket készíttetett.

Csontváz

Csontváz

A botrány ellenére is eladták a tirannoszaurusz-csontvázat

Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i árverésen.

Dzsunka

Dzsunka

Hazatért a világ legöregebb dzsunkája

Visszaszállították Tajvanra a világ egyik legöregebb, 100 éves kínai vitorlását.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5