Az agárverseny kulisszatitkai

R.B.A.

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Magyarországon rendezték az agarak 2006-os világbajnokságát június közepén, aminek nem utolsósorban a hazai hagyomány volt az oka. Erről és a különleges sportág szépségeiről Miklós Leventét, a Hungária Agár Klub elnökét, allround bírót kérdeztük.



Tekintse meg az idei agár-vébé képeit!

- Milyen hagyománya van Magyarországon az agárversenyeknek és mi jellemezte őket korábban?

- Agárversenyeket a 19. század közepétől tartanak, persze nem a mai formában, hiszen akkor a kutyák élő nyúl után futottak. Ezekre kettesével engedték az agarakat, a verseny menetét lóhátról figyelték és maga a bíró is lóról követte az eseményeket. A direkt kieséses rendszer végén egy kutya lehetett győztes. Az agárversenyek hosszú múltra tekintenek vissza, igaz, több olyan időszak is volt, amikor egyáltalán nem rendeztek futamokat, így például sem a világháborúk alatt, sem 1945 után, amikor "úri sportnak" könyvelték el. Az agártartás 1968-ban kezdődött újra, s azóta egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Az első pár agár 1967-ben lett törzskönyvezve, ekkor kezdődtek a lóversenypályán az első edzések, ekkoriban a napi tíz futamból hat volt a lovaké és négy az agaraké.

- Hogyan került műnyúl az igazi helyére?

- A műnyúl a 19. század végétől kezdődően jelent meg először az angol pályákon, ugyanis rájöttek, hogy a verseny menete nem követhető mindenki számára teljes mértékben. Régen a gyakorlat az volt, hogy az élő nyulat a kutyák akár két-három kilométerre is elkergették, és azt csak a lovas kísérők láthatták, hogy melyik kutya lett a győztes. A nyulat ezután lecserélték a megbízható futású műnyúlra.

- Lehetett régebben fogadni a kutyákra?

- Valószínűleg voltak fogadások, de mára hivatalos formában ez megszűnt - legalábbis nálunk. Több országban viszont mind a mai napig fogadnak, például a sport szülőhazájában, Angliában is, ahol már a 18. század második harmadától üzemszerűen folynak ezek a profi versenyek.

Forrás: Deluxe Magazin
A műnyúl a futó állat lábaira emlékeztetheti a kutyákat

- Hol lehet agárversenyen fogadadást kötni?

- A legfőbb központ Anglia és Írország, de emellett Spanyolország és Olaszország is jelentős. A nagyvilágban az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, valamint Ausztráliában nagyüzemben folynak a fogadásos agárversenyek. Hongkong és Makaó szintén híres futamairól, vagyis azt lehet mondani, hogy általában véve a brit befolyású területeken nagy népszerűségre tett szert ez a fajta sport. Magyarországon a fogadásos agárversenyek nem terjedtek el.

- Mi a legfőbb különbség a profi és az amatőr versenyek között?

- A profi versenyeknél a tenyésztők, trénerek, tulajdonosok és pályaalkalmazottak élnek az üzemszerűen űzött sportból, míg az amatőr versenyeknél a többség saját maga tartja a kutyáit, tréningezi és szállítja a különböző futamokra. Nagyon lényeges, állatvédelmi különbség, hogy a profi versenyzés esetében minden olyan kutyát, amely befejezte verseny-pályafutását és nem olyan jó, hogy tenyésztésbe fogják, egyszerűen kiirtanak. Ez sajnos azt jelenti, hogy a fogadásos fajtában évente 100 ezer, 4-6 éves agarat irtanak ki. Ezzel kapcsolatban nagyon csúnya hírek is napvilágra kerültek: amikor Barcelonában bezárták az agárpályát, az oda tartozó 400 kutyát a szomszédos narancsültetvény fáira aggatták föl. Ezzel szemben az amatőr versenyzőket életük végéig megtartják.

- Mennyire jellemző a doppingolás a fogadásos versenyekre?

- Bizony nem jelentéktelen szempont ez sem, de itt nagyon szigorú vizsgálatokon kell keresztül menniük a kutyáknak, pusztán a fogadók érdekei miatt. Az agár egészsége ezeknél a versenyeknél annyira nem fontos szempont, amit legjobban az előbb említett kutyairtások jellemeznek. Az amerikai versenyüzemben a szukákat tüzelés ellen is kezelik, hogy az ivarzás ne zavarja a versenyzést. A kisebb amatőr versenyeken nehéz kiszűrni a doppingolókat, de egy világbajnokságon természetesen komoly teszteknek kell megfelelniük a versenyzőknek.

- Hol vannak jelentős versenypályák Európában?

- A rábapatonai mellett van még Isaszegen is, ez nem olyan jó minőségű, de mindenképpen figyelemre méltó. Rábapatonán június 10-11-én rendezték egyébként a világbajnokságot. Tudomásom szerint több nincs, az ország határain túl pedig Ausztriában van öt, Csehországban négy, tőlünk keletre és délre nincs. Németországban, Hollandiában, Belgiumban és Franciaországban elég magas színvonalú pályák létesültek.

Forrás: Deluxe Magazin
Orosz agarak a kanyarban

- Csak dupla U alakú pálya van Magyarországon?


- Nem, van még úgynevezett coursing-pálya is Sóskúton, ami azt jelenti, hogy a kutyák nyílt mezőn, cikcakkban kergetik a műnyulat, ami az igazi állat mozgását utánozza. Ebben a kategóriában szintén vannak minden évben Európa-bajnokságok, amelyeken a magyar kutyák is jól szerepeltek kis olasz agárban, orosz agárban és magyar agárban. Coursing Eb-t még nem rendeztek nálunk.

- Milyen pénzkiadással kell számolnunk, ha versenykutyát szeretnénk tartani?

- Fajtától függően Európában ezer-kétezer eurót kérnek el egy kölyökkutyáért, amelyet a későbbiek során állandóan gondozni kell. A versenyagaraknak természetesen csak a legjobb minőségű takarmányt adhatjuk, emellett fizetni kell még a különböző gyógyszereket és a nevezési díjakat, s ekkor arról még nem is beszéltünk, hogy a kutyát el is kell szállítani a versenyek helyszínére. Nálunk 50-100 ezer forintért lehet kapni kölyköt, de legalább félmillió forinttal kell számolni ahhoz, hogy elinduljunk, ugyanakkor a kutya sok időt is igényel, amit igen nehéz pénzben mérni. Naponta minimum két-három kilométert kell mozogni a kutyákkal, ami egyúttal kellemes és egészséges időtöltés is.

- Milyen agárklubok vannak Magyarországon?

- Három klubról beszélhetünk, ezek mindegyike a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete alá tartozik. A Hungária Agár Klub az összes agárfajta tenyésztésével és kiállításával foglalkozik, a Rába Agár Klub fő profilja a versenyzés szervezése, a Magyar Agár Klub a magyar agár fajtával foglalkozik.

- Melyek a legkedveltebb fajták nálunk?

- Az angol agár, amellyel nemzetközi versenyeken is jelentős eredményeket értünk el, az utóbbi tíz-tizenöt évben számos világ- és Európa-bajnokságot nyertünk vele. A magyar agár abból a szempontból is kedvelt, hogy ez magyar fajta, de külföldön szintén népszerű: Németországban, Ausztrában, Lengyelországban és Franciaországban elég komoly állományok vannak magyar agárból. Egy időben afgán agárból is jó eredményeket értünk el, de a whippetek szintén kedveltek, újabban ez az állomány gyarapszik leglátványosabban.

Deluxe Magazin

Korábban:

Agár-vébét rendeztek Rábapatonán

Lóvásárlás felsőfokon

Barbár győzelem a Kentucky Derby-n

Tenyeres és fonák lóhátról

Derby: egy arisztokrata sportszenvedély

 

 

 

1 komment

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

kutyarajongó | 2010. március 21., vasárnap 15:32:03

kár, hogy a képek nem jelennek meg érdekesebbé tenné az anyagot

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5