Agár-vébét rendeztek Rábapatonán

R.B.A.

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Június 10-én és 11-én nem csak a focisták legjobbjai mérkőztek meg egymással, hanem tizenkét ország leggyorsabb agarai is. Ekkor bonyolították le Rábapatonán az agarak világbajnokságát, amelyen egészen ritka fajok is rajthoz álltak. A rendezvényről Németh Krisztinát, a versenypálya egyik alapítóját kérdeztük.



Tekintse meg az agárverseny képeit!

Agár-vébé a Dunántúlon

Régi úri hóbortnak szolgáltatott versenyszínhelyet egy nyugat-magyarországi falvacska 2006 júniusának második hétvégéjén. A világbajnokságot az induló fajták és nevezettek nagy számára való tekintettel két napon át bonyolították le, a rendezvény 102 futamán összesen 301 szélsebes kutya kergette a műnyulat. A legismertebb és leggyorsabb agárfajták (angol, afgán, magyar és whippet) mellett egészen ritka, Magyarországon is csak alig ismert fajták álltak be a rábapatonai startboxba, ilyenek az arab (sloughi), perzsa (saluki) vagy kis olasz agarak (windspiel) - tudtuk meg mindezt Németh Krisztinától, a versenypálya egyik alapítójától. A verseny helyszínét a szakág nemzetközi szövetsége, a Federation Cynologique Internationale döntése alapján jelölték ki Rábapatonára.

A pálya

A wynkler rendszerű pálya 1994-ben épült meg, ahol már 1996-ban rendeztek világbajnokságot, azóta több szempontból is fejlődött a rábapatonai létesítmény. Németh Krisztina a Deluxe Magazinnak elmondta: korábban füves pályán voltak kénytelenek megrendezni a futamokat, míg az idei vébén már a nemzetközi előírásoknak is megfelelő homokos futófelületen versenyezhettek az agarak. A modern versenypálya infrastrukturálisan is fejlettebb lett, létesült egy kutyazuhanyzó, a fedett tribünökből pedig esős időben is lehet nézni a futamokat, míg a gazdák több falatozóban csillapíthatták éhüket-szomjukat.

A futópályán két távolságot tettek meg az ebek. A nagyobbak 485 méteren, míg a kisebbek (a Whippetek és a kis olasz agarak) 350-en hajszolták a motoros műnyúlat, amelynek mintegy 20 méterrel kell a legelső agár előtt lennie - mondta Németh Krisztina. A műnyulat távirányítóval vezérlik és a pálya belső oldaláról lóg a kutyák elé, amelyek feltehetően végig a kiadós lakoma reményében kergetik a fehér műszőrmét. A két különböző távolságot futó kutyákat két startboxból indítják, amelyekbe nyergelőhelyekről jutnak be. Ezeket a pályától elpalánkolják, nehogy megzavarja az ebeket az előző futam.

Forrás: Deluxe Magazin
Roham a műnyúl ellen

Orrhegy számít, óránként száz kilométer

A rajt csakis zárt hátsó ajtóval, a nyúl beindítása után történhet meg, ekkor a box rácsa egyszerre csapódik fel a kutyák előtt. A vágta átlagosan 35 másodpercig tart, a befutókat célfotó örökíti meg. Az agarak idejét ezredmásodperces pontossággal állapítják meg, amihez az irányadó testrész az állat orrhegye. A győztesnek kutyaeledel jár, a gazdinak trófea, az adott ország színeiben induló páros pedig együtt hallgathatja meg nemzeti himnuszát.

A versenyen 12 agárfajta indult, 10-én az arab, orosz, magyar, kis olasz, spanyol, Azawakh, skót szarvasagár és az ír farkasagár, 11-én pedig az afgán, angol, perzsa és Whippet kápráztatta el a közönséget teljesítményével. Ezen fajták közül az angol agár a leggyorsabb, amely rövid távon akár 100 km/h-s sebességet is elérhet. A nálunk őshonos magyar agár szintén gyors, ám ez a fajta inkább kitartásáról, mintsem sebességéről híres.

Magyar eredmények

Magyar szempontból a vasárnapi, június 11-i versenynap volt a legizgalmasabb, ekkor futottak például a Whippetek, az egyik legnépszerűbb magyarországi fajta egyedei. Közülük egy magyar kan jutott a döntőbe, a híres Dévaj Pegazus, aki hihetetlen rajt után csak második lett, de még így is 29 és fél másodperc alatt teljesítette a 350 métert. Dévaj Pegazust csak a svájci Old Road's Cheyenne tudta megelőzni.

Az afgán agarak versenyén egy holland színekben induló magyarországi Waikaremoana v. d. Bremmen 36,8 századdal nyerte meg a vébét. Az angol agár szukák döntőjében pályarekordot is futott a szintén magyar Hurricanes Vienna, míg a döntőben már egy másik esélyes tudott érvényelsülni, a szintén magyar tenyésztésű Kengyelfutó Panda, akinek köszönhetően a kétnapos verseny során végre megszólalhatott a magyar himnusz.

A szombati, 10-i napon kevesebb magyar sikerrel térhettek haza a tulajdonosok. A világbajnoki döntőben egyedül a magyar agár szuka kategóriájában voltunk érintettek, ám a favorizált Susán Réme Sas névre hallgató kutya a start után "beszorult". A pálmát egy osztrák tulajdonú magyar kutya, Dévaj Ózon vitte el, aki 32,41 századdal fantasztikus időt futott. A magyar agár kanoknál szintén nem érvényesült a papírforma, a magyar favorit helyett egy német agár, az Air Force One Smiling Rose győzött.

Deluxe Magazin

Korábban:

Tereplovas versenyt tartottak profiknak és amatőröknek

Barbár győzelem a Kentucky Derby-n

Észak-Amerika legismertebb lóversenye

Hatmillió dollár díjazású lóverseny Dubaiban

A lótartás luxusa

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5