Luxusszálloda a tengerfenéken

Címkék: Dubaj, hotel, luxus

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Hol másutt, mint Dubai partjainál valósítanák meg az év egyik leghajmeresztőbb vállalkozását, a tengerfenékre épített luxushotel ötletét? A Hydropolis névre hallgató szálloda építése a tervek szerint 2006 decemberében kezdődik meg 30 méteres mélységben.

A világ első tenger alatti szállodája lesz a Dubai partjaitól 500 méteres távolságra - és 30 méteres mélységre - elhelyezkedő, Hydropolis nevű extravagáns épületkomplexum. A luxushotel építését többszörös késedelem után 2006 decemberében kezdik el, a tervek szerint ekkor bocsátják a tenger fenekére azt az alapzatot, amelyen a főépület fog állni. Ehhez egy külső burkot kell megépíteniük, s amint az egymásra illeszkedő, tökéletesen szigetelő héjelemek kiemelkednek a tengerből, a leendő szállodából kiszivattyúzzák a vizet. Ezt lényegében úgy kell elképzelnünk, ahogy Velence lagúnavárosában renoválják a víz alatti szinteket -, így a dubai óriási hengeren belül már a szabadban folytatódhatnak a munkálatok.

Egyelőre csak a tervezőasztalon létezik a Hydropolis

A Verne-féle elképzeléseket megvalósító projekt egyúttal a világ egyik legnagyobb alapterületen folyó építkezése, mindent egybevéve 260 hektáron zajlanak a munkálatok. A Hydropolis három fő részből áll majd: egy 30 ezer négyzetméteres szárazföldi épületből, ahol a vendégeket fogadják; egy föld- és tengeralatti plexicsatornából, amelyen gyorsvasút közlekedik előbbi komplexumtól a harmadik létesítményig, a 220 lakosztályos luxusszállodáig, amely hatalmas, 75 ezer négyzetméteres területen terpeszkedik el a tenger fenekén.

A Hydropolis belső medencéiben tisztított és hőfokszabályzott tengervízben fürödhetnek majd a milliárdos utazók. A megbízó, Dubai Development and Investment Authority kifejezetten a felső tízezret célozza meg szállodájával, ami az árszabásban is meg fog mutatkozni: egy éjszaka 4800 dollárba, megközelítően egymillió forintba kerül. Egyelőre csak irányadó számok derültek ki, tekintettel arra, hogy a szállodát két és fél év múlva tervezik átadni a vendégforgalomnak. Ennek ellenére - a Dubai Development and Investment Authority adatai szerint - már két évre lefoglalták az összes szobát. Maga az építés természetesen csillagászati összeget emészt fel: a híradások 550 millió euróra (145 milliárd forintra) teszik a beruházás nagyságát. A megaprojektben 150 cég vesz részt, s bár még az alapozás sem kezdődött meg, a főépítész, Joachim Hauser már a következő víz alatti luxusszállodán, mi több: a "tenger kolonializációján" töri fejét.

Deluxe Magazin

Korábban:

Utazás a tenger mélyén

Cápa a hálószobában

Víz alatti kaszinót nyitnak Kínában

Wellness-központ a tenger mélyén

Megnyílt a világ első tenger alatti étterme

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Gasztrobloggerek

Gasztrobloggerek

Kávé, körte, meggy és áfonya - gasztrobloggerek fagyija a Centrálban

Rendhagyó módon állítja össze nyári fagylaltkínálatát a Centrál: ismert gasztrobloggerekkel ízelítőket készíttetett.

Csontváz

Csontváz

A botrány ellenére is eladták a tirannoszaurusz-csontvázat

Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i árverésen.

Dzsunka

Dzsunka

Hazatért a világ legöregebb dzsunkája

Visszaszállították Tajvanra a világ egyik legöregebb, 100 éves kínai vitorlását.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5