Hazánkban egyre nagyobb divatja van a könyvgyűjtésnek és a bibliofíliának, az antikváriumokban a szerény értékű darabok mellett egyre fontosabb szerepet kapnak az igazi ritkaságok. A könyvaukciók előzményeiről dr. Pogány Györggyel, az ELTE könyvtártudományi tanszékének tanárával beszélgettünk.
- Mi különböztet meg egy bibliofil kiadást egy hagyományostól?
- Egy könyvet általában több tényező tesz értékessé, a definíciós nehézségek ellenére azonban létezik egy biztos fogódzó: az egyediség. Ahogyan a többi gyűjtési tárgy esetében, a könyveknél is a ritka, különleges példányok drágábbak, ennek pedig már számos összetevője van. Ilyen például a tipográfus vagy könyvkötő iparművész személye, illetőleg az illusztrációk jellege és minősége, a rézmetszetek vagy rézkarcok száma. A raritások különösen értékes darabjai közé tartoznak természetesen a kézzel írott, a nyomtatás korszaka előtti könyvek, ugyanígy egy-egy nyomtatott példány is értéke többszörösét érheti el, ereklyévé válhat, ha híres személy volt a tulajdonosa. A possessori, vagyis tulajdonosi bejegyzések ugyancsak egyedivé tesznek egy könyvet.
- Milyen szerepe van a kötésnek?
- Ebből a szempontból rendkívül változatos képet láthatunk, a kommersz, gyári műkötésektől kezdve minden árkategória képviselteti magát az egészen exkluzív ötvös kötésekig, amelyek esetében már nem is bőrrel van borítva a könyv teste, hanem nemesfémmel, netán elefántcsonttal, drágakővel vagy gyönggyel, tehát gyakorlatilag tíz falut is érhetett egyetlen kötet. Előfordul, hogy egy könyvből csak az ékkövekkel díszített aranytábla marad meg, maga a szöveg elporlad. Nyugat-Európában nagyon sok esetben csak a 10-11. századi kötéstáblák maradtak meg egy könyvből, ezek természetesen rendkívüli műkincseknek számítanak. Az ötvös kötéseket elsősorban a középkorban készítették, de a 17. és 18. században is előfordultak elvétve. Vannak olyan gyűjtők is, akik kifejezetten a kötés szerint bővítik kollekciójukat.
 |
| A Canterbury mesék az eddigi rekorder a nyomtatott könyvek között 7,6 millió dolláros leütési árával |
- Hogyan kezdődött maga a könyvgyűjtés?
- A kora középkorban nem lehet bibliofíliáról beszélni sem Európában, sem Magyarországon, az akkori gyűjtemények possessorait nem illethetjük a modern korban használatossá vált bibliofil jelzővel. A mai értelemben használt bibliofília a könyvnyomtatás ideje alatt terjedt el Európában, míg nálunk a történelmi helyzet, az ország három részre szakítása ezt nem tette lehetővé, így csak némi késéssel, illetve szórványosan kezdődtek meg ezek a folyamatok. Az ipari forradalom tömegessé tette a könyvet, ezt követően az 1870-es, 1880-as években létrejött egy mozgalom, amely ismét a középkorban elért magasságokat tűzte ki célul. Ennek a művészeti mozgalomnak William Morris volt a vezetője, aki az ipari forradalom kétségtelenül "ronda" könyveit minőségi munkáival váltotta föl. Ezután kezdődött meg Magyarországon is a tipográfia és bibliofília megújult mozgalma.
- Voltak ebben a korban könyvárverések is?
- Németföldön és Angliában már a 17. században is rendeztek könyvárveréseket, míg Magyarországon a 18. század elejétől vannak erre vonatkozó adatok. Ezeket az aukciókat erdélyi kollégiumokban tartották, amikor meghalt egy professzor, a hagyatékát rendszerint elárverezték. A 18. század végén komolyabb könyvárverések is voltak Magyarországon, II. József rendeletben írta elő, hogy az aukcióknak legyen katalógusa. Érdekes, hogy éppen a 19. század végén, a könyvgyűjtés virágkora alatt nem volt jelentős az árverések száma. Az újabb fellendülés a 20-as, és 30-as években következett a Lantos antikvárium munkája során, ám a második világháború után a könyvárverés - és általában a műgyűjtés - megszűnt Magyarországon, minthogy azt a "burzsuj csökevénynek", a szocialista emberideáltól idegennek tekintették. 1969-ben mégis történt változás, ezután már rendeztek könyvárveréseket, igaz, kis túlzással azt is mondhatnánk, az ezutáni időszakban mindennel együtt volt annyi aukció, mint a 90-es évek utáni időszak bármely esztendejében.
- Mi jellemzi a magyar licitálókat?
- Amennyire meg tudom ítélni, a könyvaukciókon elsősorban háromféle látogató jelenik meg. Létezik egy nagyon komoly tőkével rendelkező réteg, amely megpróbál létrehozni egy lehetőleg minél impozánsabb kollekciót, általában nekik köszönhetjük, hogy a leütési árak több millió forintig kúsznak. A licitálók egy másik rétege nem befektetési céllal jár az árverésekre, ők leginkább egy bizonyos tematikába illő sorozat darabjait gyűjtik össze, az ő esetükben csak igen ritkán beszélhetünk milliós tételekről. A harmadik kategóriába sorolhatjuk az esetenkénti érdeklődőket. Érdekes jelenség az is, hogy az aukciósházaknak kialakult egy törzsgárdájuk, aminek egyrészt az antikvárium és a gyűjtő érdeklődési területének találkozása vagy eltérése az oka, másrészt az árkategóriákat illetően is nagy különbségek lehetnek.
 |
| A Vizsolyi Biblia kézírással kiegészített példányának lapja |
- Melyek voltak az eddigi legmagasabb leütési árak Magyarországon?
- Kéziratok közül Vörösmarty Keserű pohár című verséért adták a legtöbbet: 15 millió forintot, a nyomtatványok közül pedig egy 15. századi jogtár van az abszolút első helyen 22 millió forinttal. Egy vizsolyi bibliának már a kikiáltási ára is tízmillió fölött van, két éve 19 millióért kelt el egy példánya. Nem sokkal korábban szintén elárverezték a vizsolyi bibliák egy példányát, ekkor 12 milliót adtak a felbecsülhetetlen eszmei értékű könyvért. Külföldi mércével is figyelemre méltók ezek a leütési árak, bár kétségtelen, hogy a New York-i vagy londoni aukciókon jóval több pénzt költenek könyvekre a licitálók. Nálunk már egy 6-8 millió forintos leütési ár is feltűnést kelt. Magas leütési árak tipikusan a 90-es évek után születtek, amiben nem elhanyagolható szerepe volt a robbanásszerűen megsokasodott aukcióknak. Ez egyúttal az "antikváriumok inflációját" is jelenti.
- Nem próbálkoznak egyesek könyvhamisítással a nagy haszon reményében?
- Ha próbálkoznak is, igen hamar lebuknak, ezen a téren viszonylag szerény eredményeket lehet elérni. Nyomtatott könyv esetében ez szinte lehetetlen, kéziratoknál szintén nem jellemző. Hasonlóan gyenge hamisítási kísérlet volt az, amikor különböző ügyeskedők mechanikus módon szerettek volna első kiadást varázsolni egy régi könyvek második kiadásából: egészen egyszerűen átkaparták a kettes számjegyet egyesre. Arra is láttam már példát, hogy valaki egy régi térkép igen jól sikerült fakszimiléjét akarta eladni feltehetően puszta tájékozatlanságból. Természetesen nem járt sikerrel.
Korábban:
Rekord a torinói bélyegárverésen
A bélyeg másfél évszázada
Félmillió forint Schiele képeslapjáért
A műtárgy mint befektetés
Egy aukció kulisszatitkai
