Csillagászati összegért adtak el egy hegedűt

Sütő Emese

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A becsült ár kétszereséért kelt el a Christie's május 17-ei New York-i árverésén egy több mint háromszáz éves Stradivari hegedű. A Kalapács néven elhíresült hangszerért körülbelül 3, 5 millió dolláros, vagyis mintegy 722 millió forintos rekordösszeget fizetett új tulajdonosa.

Forrás: EPA
Az 1707-ben készített, előzőleg 1,5-2,5 millió dollár közötti összegre becsült Stradivari minden idők legmagasabb eladási árát produkálta, amelyet valaha fizettek árverésen hangszerért. A nem mindennapi hegedű a Kalapács nevet a 19. századi svéd gyűjtőről, Christian Hammerről kapta, akinek korábban tulajdonát képezte. Névtelenségbe burkolózó új gazdája szintén egy magángyűjtő, aki több mint 3, 5 millió dollárt, vagyis körülbelül 722 millió forintot fizetett a páratlan hangszerért.

Az elképesztő eladási végösszegből kiindulva szakértők úgy gondolják, hogy a magáneladások alkalmával ennél is magasabbra tornázhatják fel a vásárlók a Stradivarik árát. Tavaly áprilisban, ha nem is ennyiért, de ugyancsak kiemelkedően magas összegért, 2 millió dollárért, 414 millió forintnak megfelelő összegért cserélt gazdát Lady Tennant egykori, 1699-ben készült hegedűje.

Kerry Keane, a Christie's zenei részlegének szakértője szerint Antonio Stardivari élete során összesen mintegy ezerszáz hegedűt készített, ebből legfeljebb hatszázhúsz maradhatott fent mára. A Kalapács állítólag a cremonai olasz mester fénykorából származó (ezt az időszakot 1700 és 1720 közé teszik a szakértők) alkotás, amikor is a legkifinomultabb, legpompásabb darabokat készítette.

Deluxe Magazin

Korábban:

Újabb Stradivari kerül kalapács alá

Christie's: gazdagok és szépek találkozása

2005 az aukciók éve volt

A műtárgy mint befektetés

Egy aukció kulisszatitkai

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5