Bár a 40. Vinitaly borászati szakkiállítás az olasz borok fölénye miatt veszített nemzetközi jellegéből, a hazai termelők számára hasznos volt a kiutazás - ha másért nem, presztízs- és marketingszempontból biztosan. Öt pincészet állami támogatás hiányában is vállalta a részvételt.
Az április 10-én befejeződött 40. Vinitaly Nemzetközi Bor és Szeszesital Kiállítás a szervezők és a résztvevők szerint is jól sikerült szakmai rendezvény volt. A 80 ezer négyzetméteres kiállítási területen 30 ország 4200 vállalata mutatta be termékeit. A látogatók száma 2005-höz képest körülbelül ezer fővel emelkedett, vagyis idén 144 ezer érdeklődőt regisztráltak; ebből 23 százalék volt az Olaszországon kívülről érkezettek aránya. Ebből is látszik, hogy a Vinitaly-n, bár nemzetközi rendezvény, elsősorban az olasz borok kerülnek előtérbe. Külföldről elsősorban francia, német és újvilági cégek érkeztek Veronába. Magyarországról öt vállalat utazott el a Vinitaly-ra: voltak, akik saját standot állítottak, másokat olasz kereskedők képviseltek. A nagy presztízsű olasz seregszemle - 2005-tel ellentétben - idén nem szerepelt Agrármarketing Centrum Kht. által támogatott rendezvények sorában, így a német ProWeinon látott közösségi standdal itt nem találkozhattak az érdeklődők.
A Pannon Tokaj Szőlőbirtok és Kereskedőház Kft. értékesítési vezetője, Konkoly Mihály a Deluxe Magazinnak elmondta: húszas szortimentjükből 6-8 borfajtát mutattak be a kiállításon. Ezek között szerepeltek olcsóbb fajtaborok és a cég összes tokaji borspecialitása is. A szakember szerint az olasz piacon szinte csak az édes tokaji aszúkat ismerik, a Tokaj-Hegyaljai borvidéken készített többi borról szinte nem is hallottak. A Pannon Tokaj most először vett részt a Vinitaly-n, s több olasz termelővel is felvették a kapcsolatot, amiből a későbbiekben akár együttműködés is születhet. Mivel állami támogatást nem kaphattak a Vinitaly-n való megjelenésre, megpróbálják más forrásokból, nem állami pályázatok útján mérsékelni erre fordított kiadásaikat.
A szintén tokaj-hegyaljai Pajzos Rt. ügyvezető igazgatója, Györffy András hasonló tapasztalokról számolt be, bár az ő helyzetük annyiban más, hogy boraikat az olasz importőr állította ki Veronában. Idén a késői szüretelésű Hárslevelűt, valamint a 93-as és 99-es évjáratú, 5 puttonyos aszút helyezték előtérbe. A cég évente 5-10 ezer palack bort exportál Olaszországba.
A badacsonytomaji Első Magyar Borház Kft. - más néven a Szeremley Birtok - évek óta rendszeres résztvevője a Vinitaly-nak. Standjukon ezúttal a fehér borok közül a badacsonyi Szürkebarátot, Muskotályt és Szemelt rizlinget, a vörösök közül a Badacsonyi Óvöröst és Pinot Noirt, valamint a Badacsonyi Kékfrankost és a Badacsonyi Zeuszt mutatták be. Kardos Gábor, a pincészet értékesítési igazgatója elmondta: az olasz vásárlók körében nagy sláger az édes Zeusz, de az olaszrizlinget még jobban kedvelik. Azt mondja, a cég elsősorban a kiállítás presztízsértéke miatt jár a Vinitaly-ra: azért, hogy a badacsonyi és magyar borokat képviseljék. Kardos szerint a kiállításon lehet ugyan kapcsolatokat építeni, de tényleges szerződések általában csak többéves ismeretségek alapján köttetnek.
Az olasz Antinori érdekeltségébe tartozó Eurobor Kft., a Bátaapáti Birtok üzemeltetője évente körülbelül 100 ezer palack hazánkban készített fehérbort szállít Olaszországba. A mostani kiállításon a klasszikus középkategóriás borokra - Tramini, Chardonnay, Sauvignon Blanc - helyezték a hangsúlyt. Köpenczei István, a Kft. marketingmenedzsere szerint a Vinitaly idén a szokottnál is kevésbé volt nemzetközi, az olasz piacra termelők számára viszont meghatározó jelentőségű esemény volt.
Deluxe Magazin
Korábban:

Ürülnek az orosz borüzletek polcai

Hamarosan kezdődik a Tavaszi Borfesztivál

Verona, a nemes borok találkozóhelye

Magyar borászok a ProWein kiállításon

Borok versenyeznek Madridban