luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Gyémántkülönlegességek egy New York-i árverésenRitka gyémántok várnak új gazdára a Sotheby's április 25-i aukcióján. A New York-i árverésen 433 különleges ékszer kerül kalapács alá, a legolcsóbb tétel becsült értéke 260 ezer forint, a legdrágábbé pedig több mint 436 millió.
Ilyen például az a gyönyörű Harry Winston gyűrű, amelyet egy több mint 21 karátos, mélykék, csiszolt zafírkő és 16 apró, platinába foglalt briliáns díszít. A szakértők szerint a gyűrű akár 150 ezer dollárt, azaz 32 millió forintot érhet a győztes licitáló számára. Ennél bő 20 millió forinttal többet fizethetnek majd azért a kristályokkal, gyémántokkal és ónixokkal kirakott, art deco sítlusú melltűért, amely a Cartier műhelyében készült az 1920-as évek közepén. Nagyjából 65 millió forintnak megfelelő összegért vihető el egy sárga, 10,12 karát súlyú briliánssal ékesített arany-platina gyűrű, az Arany Maharadzsa nevű, narancssárgás-barnás, 65,57 karátos gyémántkülönlegesség ára pedig elérheti a 600 ezer dollárt (130 millió Ft). Az árverés két legértékesebb tétele jóval egymillió dollár felett kelhet el. Az egyik egy 18 karátos aranygyűrű, amelynek foglalatába egy gyönyörű, intenzív sárga, 39,14 karátos, aprólékosan megmunkált briliánst helyeztek készítői. A gyűrű értéke 1-1,5 millió dollár, azaz körülbelül 218-327 millió forint közé tehető. A Rojtman gyémánt ennél is többet ér: a becslések szerint a 2 millió dolláros, vagyis nagyjából 436 millió forintot leütési ár sem elképzelhetetlen. A briliánst 1957-ben vásárolta meg a Harry Winston ékszerészcég, majd átcsiszolták, így nyerte el mai, 107,46 karátos súlyát. Nevét későbbi tulajdonosáról kapta, aki 1963-ban vásárolta meg ezt a vakítóan sárga különlegességet. Deluxe Magazin Korábban: Nyilvános gyémántmezők Arkansasban Gyémántkaróra sikkes nőknek Izgalmas licitpárbajok a BÁV ékszeraukcióján Gyémántkörtével a békéért 101 éve ragyog a Cullinan
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Gasztrobloggerek
Csontváz
Dzsunka
|
|||||||||||||||||||||


















