Egzotikus utakkal csábított a Hungexpo

Sütő Emese

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Ismét felülmúlta önmagát a Hungexpón rendezett Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítás, amelyet idén 29. alkalommal szerveztek meg március 16. és 19. között. A vásár számos hazai kiállító mellett luxusutak és egzotikus úticélok minden eddiginél bővebb választékát kínálta az érdeklődőknek.

Az Utazás 2006 kiállítás keretében 180 külföldi résztvevő és 209 hazai kiállító mutatkozott be. A vásár különlegessége - amelyen hazánkkal együtt összesen negyvenkilenc állam kínált vonzó úticélt - , hogy idén először vettek részt olyan egzotikus, afrikai országok, mint Angola, Gabon, Madagaszkár, Namíbia, Uganda és Zimbabwe. Az ázsiai országok közül ugyancsak első alkalommal volt jelen a Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállításon Tajvan és az Ománi Szultánság. Önálló résztvevőként idén első ízben képviseltette magát Japán, illetve a tőlünk legtávolabbi nyugat-európai állam, Nagy-Britannia is. A külföldi kiállítók ebben az évben 14 százalékkal nagyobb területen mutatkoztak be, mint tavaly ilyenkor.

Az egzotikus utakat kínáló utazási irodák közül minden bizonnyal az egyik leggazdagabb palettával rendelkező a Bonobo Tours Congo volt a kiállítók sorában. Az elsősorban európai és amerikai turisták utaztatásával foglalkozó cég, amelynek anyavállalatát 2004-ben hozták létre a Kongói Köztársaságban, első európai irodáját Magyarországon nyitotta meg, és Afrika számos országába szervez utakat az egzotikumokat kedvelőknek. Úticéljai között olyan országok szerepelnek, mint Gabon, Madagaszkár, Namíbia, Uganda és Zimbabwe, melyekkel a vásár látogatói idén találkozhattak először. Azok, akik Szenegál, Mali, Ghána, Kongó, Kenya, Tanzánia, Mozambik, Malawi, Botswana és Dél-Afrika természeti szépségeire kíváncsiak, szintén megtalálják számításaikat. A Bonobo Tours Congo végeláthatatlan homoktengerekkel, vadállatoktól hemzsegő szavannákkal, hófödte hegycsúcsokkal, párapaplanba burkolózó esőerdőkkel és aranysárga színben tündöklő homokos óceánpartokkal kecsegteti azokat, akik úticélul e csodálatos vadregényes kontinenst, Afrikát választják. A cég nem csak a legmagasabb színvonalon szervezi meg ezeket az utakat "Fekete-Afrika" legeldugottabb régióiba, hanem mindezt a lehető legkörültekintőbben, a biztonságot maximálisan szem előtt tartva teszi. A cég a változatosságot tartja egyik nagy erősségének, hiszen utasai nem csupán egy-egy olyan képzeletbeli időutazáson vehetnek részt, ahol bepillanthatnak különböző törzsi kultúrákba, melyeknek gyökerei ősidőkre vezethetők vissza, hanem látogatást tehetnek a mai kor legfejlettebb infrastruktúráit felsorakoztató nagyvárosi forgatagokban is.

Ománi luxusszálloda

Az ázsiai egzotikus úticélokat előnyben részesítőknek igazi ínyencséget jelenthetett mind a Tajvant népszerűsítő Tajpej Képviseleti Iroda, mind pedig az Ománi Szultánságba utakat szervező kiutaztató iroda standja. A Tajvani Kínai Köztársaság képviseletében Hieh Jan-san a tájékoztatási osztály budapesti igazgatója és kollégái igyekeztek felvilágosítást adni országukról. Tajvan szigete, amely minden bizonnyal kedvelt helyszíne lehet az igényes magyar utazóknak, napos tengerpartokat, erdőkben gazdag hegyeket és csendes vidékeket csábítja a turistákat. Az oda látogatók a kínai és japán örökségből származó templomoktól, műemlékektől kezdve a felhőkarcolós látképeken át számos gyönyörű látnivalót csodálhatnak meg. A változatos földrajzú és kultúrája Tajvan káprázatos fesztiválokkal, bőséges hőforrásokkal és csodás gasztronómiai élvezetekkel várja a magyar turistát. Az Airborne Travel & Tourism LLC. a misztikus hangzású ázsiai gyöngyszembe, Ománba kalauzolja el utasait. A cég az egyik legnívósabb német utazási irodán keresztül szervezi meg személyre szabott útjait a távoli szultánságba, amelyről Marco Polo mint magáról a Paradicsomról emlékezett meg. Az ország számos felfedeznivalót tartogat az idelátogatóknak, buján zöldellő hegyeket, oázisokat, lagúnákat, de vízesésekben és tengerpartban sincs hiány az Arábia gyöngyszemének tartott Ománban.

Deluxe Magazin

Korábban:

Mauritiusi séták

Nyugat-Afrika Párizsa

Az Oroszlánváros

Mauritiusi kalandozások

A vízipipa és a medina városa

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Tartósan munkanélküli férfi tartós párkapcsolatban

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Nagy fogás

Nagy fogás

Elárverezik Elvis Presley Mercedesét

Elvis Presleynek több mint kétszáz autója volt élete során, ezek közül egy Mercedes 600-at árvereznek el decemberben.

Kedvencek

Kedvencek

A somlói galuska lett Magyarország kedvenc süteménye

A somlói galuska végzett az első helyen a Magyarország Kedvenc Süteménye szavazáson.

Terasz, klub, étterem

Terasz, klub, étterem

Michelin-csillagos séffel nyit a budapesti Mix terasz

A Mix teraszon Nicolas Rafael Delgado főztjét fogyaszthatjuk.

Pokerdoboz
Kínának fejleszt a Zynga

Kínának fejleszt a Zynga

A világ legsikeresebb minialkalmazásait fejlesztő Zynga kínai nyelvű pókerszoftverrel nyit az ázsiai piac felé.

Top5