luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Karneváldömping világszerteA farsangi időszak lassan az egész Földön egyet jelent a díszes álarcok, színes jelmezek tömkelegével, a zajos, önfeledt ünnepléssel. Mára a karneválok idegenforgalmi látványossággá nőtték ki magukat, ahol emberek százezrei vonulnak fel, táncolnak, esetleg buliznak együtt úgy, mintha ezer éve ismernék egymást. A karneválok eredete meglehetősen összetett, hiszen mind az afrikai, mind az európai kultúrában vannak gyökerei. Maga a szó a latin "carne vale" (ég veled hús) kifejezésből jött létre. Eredete a nagyböjt előtti napra időzített mulatsághoz kötődik, amikor is még szabad volt húst enni. A karneváli ünnepségek hamarosan Európa-szerte elterjedtek a katolikus országokban, amikor pedig a francia, spanyol és portugál gyarmatosítók elözönlötték Amerikát és a világ más tájait, vitték magukkal a karneválozás jó szokását. Afrikában és a Karib-térségben szintén vannak hagyományai a karneválnak. Az ősi afrikai tradíciók között fellelhetjük például azt a szokást, amikor is a falusiak a jó szerencse, az egészség és a holtakkal való jó kapcsolat reményében ünnepelve körbejárták a falvakat.
Nem kevésbé híres a riói karnevál, amely február 24-én veszi kezdetét. A fergeteges rendezvény eredete a 15. századig vezethető vissza. Ilyenkor szinte egész Brazília egyetlen hömpölygő táncsereggé válik, hiszen nemcsak Rióban, hanem országszerte ünnepelnek az emberek. Rengeteg turistát vonz az olindai és a salvadori karnevál is, hogy néhány példát említsünk. A riói karneváli pezsgést leginkább a rengeteg parádés szambaiskola biztosítja. Ezek az iskolák három csoportra oszthatók attól függően, hogy melyik társadalmi osztályt, melyik környéket képviselik. Hasonlóan színpompásnak, bár kisebbnek ígérkezik a tavasszal megrendezésre kerülő San Francisco-i karnevál, ahol előtte még áprilisban bálkirálynőt és bálkirályt is választanak, akiknek jutalma fejenként 500 dollár lesz. A parádé Kalifornia legnagyobb éves rendezvénye, amit a résztvevők forró latin tánccal ünnepelnek meg, így többek között flamencóval, salsával, merenguével, bossa novával és sambával. A kétnapos karnevál május 28-án kezdődik, a résztvevők száma pedig itt is több százezer. A karneválok között a québeci Celsius fokban mérve minden bizonnyal a leghidegebb, ám hangulatban annál kevésbé. A 17 napos ünnepségsorozatot - amely a legnagyobb téli karneválnak számít - idén 52. alkalommal rendezték meg és február közepéig tartott. Eredete a kanadai francia telepesek nagyböjt előtti mulatozásaira vezethető vissza. A rendezők évről-évre rengeteg programmal várják a résztvevőket, így például hófürdőzéssel, kutyaszán-versennyel, éjszakai felvonulásokkal, koncertekkel, jégszobrászattal, valamint korcsolyapályával. De, hogy közelebbi karnevált is említsünk, mindjárt itt van a nemzetközi hírű rijekai karnevál, amelyet idén 23. alkalommal rendeznek meg február 26-án. A horvátországi mulatság a város különböző pontjain zajlik majd, rengeteg koncerttel - köztük magyar fellépőkkel is -, műsorral, zenés, parádés felvonulással. A fergeteges hangulatot mi sem bizonyítja jobban, minthogy a lakók panaszai miatt a karneváli partinak idén új helyszínt jelöltek ki. Deluxe Magazin Korábban: Megkezdődött a velencei karnevál Készülődés a báli szezonra Napnyugta a Corcovadóról Borkarnevál Debrecenben
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Gasztrobloggerek
Csontváz
Dzsunka
|

















