Folytatódik spanyolországi borkóstoló körútunk. A Duero folyó völgyének borászatait bemutató cikksorozatunk második részében az Emilio Moro és a Felix Callejo pincészettel ismerkedhetnek meg.

A délutáni szieszta rendes idejét kivárva, négy után érkeztünk a borvidék egyik "fenegyerekéhez", Emilio Moróhoz. Útitársaimmal odafele menet megegyeztünk abban, hogy a név egy hatvanas évekbeli olasz filmszínészre emlékeztet bennünket. Belépve az exportmenedzser, Fernando Huidobro úr fogadott minket, aki aztán végképp beleillett asszociációs játékunkba, hisz valóban olyan volt, mint aki egy szempillantás alatt leveszi a lányokat a lábukról. Megjegyzem: társaságunk hölgytagjai pontosan így jártak.

Már a pincészet bejáratánál megjelenő logó, majd az épület kialakítása, a címkék grafikai megoldásai is egyaránt arról árulkodtak, hogy a dizájnt, a hangulatot, a stílust - legyen szó akár a borokról, akár a körítésről - korántsem veszik félvállról. Esztétikai szempontból talán ez a borászat volt a legmodernebb a meglátogatottak közül. A belépőben a pincealapító Emilio Moro fiatalkori fényképe fogadott minket, amelyen édesapjával látható szüret közben. Beljebb a pincében hangulatosan kialakított terek, az emeleten pedig elegáns kóstolóhelység várja a látogatót.

Boraik megjelenésükhöz hasonlóan hagyománybontók. Azt mondják, nincs értelme a klasszikus crianza-reserva-grand reserva felosztásnak, mert ezek nem árulnak el túl sokat a fogyasztónak, hiszen csak az érlelési idő különbözteti meg egymástól őket. Ezért mindegyik boruk fantázianévvel kerül piacra, s áruk alapján lehet őket kategorizálni. A Finca Resalso a legkönnyedebb, leggyümölcsösebb, szőlőre emlékeztető jegyeket leginkább magán hordozó boruk, mely nevét egy történelmi dűlőről kapta. Az Emilio Moro valójában a crianza besorolásnak felel meg: klasszikus fajta, amelyet a birtok különböző területeiről származó, 15 és 25 év közötti tempranilloiból szűrnek. Egyébként ennél a pincészetnél is megfigyelhető, hogy a friss, könnyed borok lilás-fekete tónusú, végtelenül sűrű állapotát az egyre nagyobb test és kor felé haladva a bíbor és a barna árnyalatai váltják fel.

A Malleolus - neve az egykori Duero menti szőlőbirtokok latin elnevezéséből származik - a reserva kategóriájának felel meg. Igen öreg, 25 és 50 év közötti tőkékről nyerik e nedűt, mely az előző típushoz hasonló: testéhez mérten elegáns, finom részletekkel tarkított, a barrikolás, a fajta és az érlelés szép harmóniájával. Moróék csúcsbora a Malleolus de Valderramiro, amely három dűlő 80 évnél idősebb tőkéinek terméséből készül.

Emilio Moro

Amint a pincészet, úgy a vendéglátás is modern: céltudatos, pergő, nem időpocsékoló. A borkóstolást gyors és érzelmektől mentes búcsúzás zárta. Épp indultunk, amikor mellénk állt kocsijával Moro úr. Nem volt mese, vele találkozni kellett, hisz az életvidám, igazi mediterrán hangulat hiányzott ebből a látogatásból. Mi is kiszálltunk az autóból, beszélgetni kezdtünk, s Moro nem kertelt sokat: "Remélem azt írják rólunk, hogy én vagyok itt a legjobb termelő!" - mondta s jókorát nevetett. Olyan lendületesen beszélt, hogy tolmács sem kellett hozzá, minden leolvasható volt gesztusaiból - akár egy filmszínésznél. Megérzéseink beigazolódtak.

 

 

 

Szóljon hozzá!