Ismét tüntettek a francia borászok

Címkék: bor, borász, Európa, botrány

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Újabb tüntetéseket szerveztek a helyzetük javításáért küzdő francia borászok: február 15-én szerdán több dél-franciaországi városban is az utcákra vonultak. A párizsi kormány azzal utasítja vissza a gazdák követeléseit, hogy csak tavaly több mint 130 millió eurót fordítottak a borszektor megsegítésére.

A francia borászok február 15-én szerdán több dél-franciaországi városban is az utcákra vonultak - adta hírül a United Press International. Az Avignon-ban, Beziers-ben, Narbonne-ban, Bordeaux-ban és Nimes-ben tüntető gazdák azt állítják, tavaly 50 százalékkal csökkentek a bevételeik, ezért többek között adócsökkentést, valamint több és kedvezőbb feltételekkel felvehető hitelt követelnek az ország vezetésétől. A francia kormány azzal utasította vissza a kéréseket, hogy csak 2005-ben több mint 130 millió eurót, vagyis 32,5 milliárd forintnál is többet fordítottak az ágazat megsegítésére.

Forrás: MTI
Egy korábbi tüntetés: elszabadult indulatok

A francia bortermelők évek óta szerveznek tüntetéseket a szektort krízise miatt. A francia borok évről évre kisebb mértékben részesednek a világpiaci eladásokból, elsősorban az Európába egyre nagyobb mennyiségben érkező, olcsó, észak- és dél-amerikai, ausztrál, új-zélandi és dél-afrikai borok térhódításának következtében. De a franciák megváltozott borfogyasztási szokásai is a kereslet csökkenéséhez vezettek: kevesebb - igaz, általában jobb minőségű - bort isznak. Emellett a fiatalabb korosztály egyre inkább elfordul a hagyományos boroktól, helyettük a sört és a tömény szeszesitalokat részesítik előnyben.

Deluxe Magazin

Korábban:

Túltermeléstől szenved az EU borpiaca

A szőlő védelmében

Ellentámadásban a francia borászok

Borpiaci válság Franciaországban

Csőd fenyegeti az európai szőlősgazdákat

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Gasztrobloggerek

Gasztrobloggerek

Kávé, körte, meggy és áfonya - gasztrobloggerek fagyija a Centrálban

Rendhagyó módon állítja össze nyári fagylaltkínálatát a Centrál: ismert gasztrobloggerekkel ízelítőket készíttetett.

Csontváz

Csontváz

A botrány ellenére is eladták a tirannoszaurusz-csontvázat

Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i árverésen.

Dzsunka

Dzsunka

Hazatért a világ legöregebb dzsunkája

Visszaszállították Tajvanra a világ egyik legöregebb, 100 éves kínai vitorlását.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5