Ékszeróra a változatosság jegyében

Címkék: ékszer, óra, divat, kreáció, Corum

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A svájci Corum óramanufaktúra egyik legújabb modellje a Débutante, amely fiatalos, mégis elegáns formatervével és cserélhető, külön karkötőként is használható szíjaival hívja fel magára a figyelmet. A közel 1,3 millió forintért egy órát és három szíjat kapunk, felár ellenében további karkötőket rendelhetünk.

Forrás: www.corum.ch
A változatosság gyönyörködtet - vallották már a rómaiak is, és az ókori bölcsesség máig nem vesztette érvényét. Talán épp ez jutott eszébe az apró svájci manufaktúra, a Corum szakembereinek is, amikor megalkották legújabb órájukat. A Corum Débutante apró, mindössze 16,5 milliméter átmérőjű, gyémántokkal kirakott acéltokja kvarcszerkezetet és zafírüveggel fedett gyöngyház számlapot rejt. A Romantic modellcsalád friss darabja elsősorban személyre illetve hangulatra szabhatóságával hívja fel magára a figyelmet. A 6201 dolláros, azaz 1,27 millió forintos ár ellenében rögtön három szíjat kapunk óránkhoz. A szíjak valójában vékony karkötők, melyek önmagukban is hordhatók, és a mechanizmus segítségével egyszerűen csatlakoztathatók a tokhoz.

A három alap-karkötőt zöld színű peridot, illetve rózsaszín és égszínkék topáz kövek díszítik. Felár ellenében további három szíjat rendelhetünk a Débutante-hoz: ezeket citrin, ametiszt vagy gyémánt teszi nemesebbé.

Deluxe Magazin

Korábban:

Szemkápráztató óraritkaságok

Egyedi karórák milliomosoknak

Egymillió forintos karórák

Elektromos papír az ékszerórában

Karóra beépített életmentő funkcióval

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

London

London

Jövőre megnyit Londonban Európa legmagasabb felhőkarcolója

Jövőre nyitja meg kapuit Londonban Európa legmagasabb felhőkarcolója, a The Shard (Üvegszilánk).

Luxus

Luxus

Hogy lett Miami a luxus ellenére a legsiralmasabb város az USA-ban?

A mindig meleg idő, a sok napfény, a fehér föveny, a luxuslakások ellenére Miami lett a legnyomorúságosabbnak kikiáltott város az Államokban.

SUV

SUV

A Lamborghini is betör a SUV-piacra

A szuper-sportkocsikat gyártó Lamborghini követi a Porsche példáját és maga is előáll egy terepjáró szabadidő autó (SUV) modellel.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5