Stagnál az égetettszesz-fogyasztás

Címkék:

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A lepárlással készült szeszesital-fogyasztása az utóbbi években stagnál Magyarországon, a kereskedelemben regisztrált adatok szerint mintegy 15 millió hektoliterfokot, azaz egy liter 100 százalékos szesznek megfelelő mennyiséget tesz ki évente.

A kereskedelmi forgalomban lévő szeszes ital fogyasztásának mintegy 10 százalékát teszi ki a pálinka - mondta  Nagy András, a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács igazgatója szerdán, a budapesti HunDeszt pálinkaverseny díjkiosztóján.
   
Nagy András tájékoztatása szerint az úgynevezett bérfőzők évente mintegy 6,5 millió hektoliterfoknak megfelelő pálinkamennyiséget állítanak elő. Ez azonban nem kerülhet  legális kereskedelmi forgalomba.
   
A pálinkát csak 100 százalékos gyümölcstartalomból lehet lepárolni, és a pálinka nevet csak Magyarországon lehet használni az uniós tagságot követően, bár a környékbeli országokban több helyen is készítenek ugyanezzel az eljárással égetett szeszeket.
   
Nagy András beszédében arra is kitért, hogy az uniós tagság még nem változtatott lényegesen a magyar pálinka ismertségén. Külföldön ezt az italt még csak kevesen ismerik. A Magyarországon előállított pálinka mennyiségének kevesebb mint 10 százaléka kerül külföldre. Az igazgató szerint a mostanihoz hasonló versenyek azt szolgálják, hogy a pálinka ismertsége és elfogadottsága nőjön mind bel-, mind külföldön.
   
Szicsek János, a Szicsek Pálinkafőzde és a Budapesti Pálinkaház tulajdonosa a pálinkagyártás helyzetéről tartott előadásában arról beszélt, hogy jelenleg mintegy 350 működő üzemben főznek Magyarországon ilyen párlatokat. Ez a szám fele-harmada a 15 évvel ezelőttinek. A gyümölcspálinka éves mennyisége 3-6 millió alkoholliterre csökkent.
   
A pálinkát, mint árut előállító üzemek száma mintegy három tucatnyi az országban. A szakember szerint azonban egyre több kis pálinkafőző üzem is korszerűsíti termelését és fejleszti gépparkját.
   
Az idei HunDeszt pálinkaversenyre 15-en neveztek 79 mintával. A nevezők közül kettő volt bérfőző. Egy minta nem felelt meg az előírásoknak, így a zsűri csak 78-at bírált. A  pálinkaversenyen összesen 17 arany-, 24 ezüst- és 11 bronzérmet került átadásra.
   
Az aranyérmes termékek közül öt úgynevezett Champion-díjat kapott. A Kékszőlő Seprőpálinka (Thummerer Vilmos-Kőkötő Kft.), Gönci Barackpálinka (Miskolci Likőrgyár Rt. Prekop Pálinkafőzde), Bio Málna Pálinka (Balla Rt.), Körtepálinka, Cigánymeggy pálinka (Agárdi Pálinkafőzde Kft.), a Média különdíjat pedig a Bio Málna Pálinka nyerte el (Balla Rt.) a kiemelt kitűntetést.


Forrás: MTI

Deluxe Magazin


Korábban:

Pannonhalmi Bencés likőrök

Első Szegedi Pálinkafesztivál

Turizmus a lepárló tövében

Éremeső a magyar pálinkára

A zamatos gyümölcsökből nyert szívmelegítő

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Kávézás az Apple-vezérrel

Kávézás az Apple-vezérrel

Kávézás az Apple-vezérrel száznegyvenmillióért

Aránylag "csekély" összegért, 610 ezer dollárért (140 millió forint) kávézhat Tim Cookkal egy jótékonysági aukció győztese.

Utaskísérőnek állt a milliárdos alapító

Utaskísérőnek állt a milliárdos alapító

Utaskísérőnek állt a milliárdos alapító

Elvesztett egy fogadást, ezért légikísérőnek állt az AirAsia egyik járatán Richard Branson, a rivális Virgin légitársaság milliárdos alapítója.

Monde Selection

Monde Selection

Magyar borokat díjazott a Monde Selection

Tizenhárom érmet, köztük nyolc aranyat nyertek magyar borászatok a Monde Selection 2013-as nemzetközi borversenyén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5