Vége az álmatlan éjszakáknak: túlvagyunk a díjátadó ünnepségen. A végeredmény a várakozásoknak megfelelően alakult: Vincze Béla egri bortermelő, a Pannon Bormíves Céh tagja lett a 2005-ös Év Bortermelője. A borszakma legfontosabb hazai elismerésének számító cím idei nyertesének hivatalos bejelentésére december 7-én a Magyar Borok Házában került sor.
A magyar borászat legrangosabb elismerése az 1991-ben, a Hét Borbírák Rendje által alapított Év Borásza, majd 1996-tól az Év Bortermelője-díj. A kitüntető címet elsőként Tiffán Ede nyerte el. Az Év Bortermelője-díj fő jelentősége és legnagyobb haszna abban áll, hogy gyakorlatilag egész éven át ráirányítja a figyelmet a győztesre, de ugyanakkor a magyar borászatra is.
A Magyar Bor Akadémia a hagyományoknak megfelelően a mértékadó szakmai körök jelölése alapján idén is megválasztotta az Év Bortermelőjét. A választás az első körben legtöbb jelölést kapott borászok közül, titkos szavazással történt.
A 2005. évi jelöltek Bárdos Benjámin, Frittman János, Garamvári Vencel, Légli Ottó, Lőrincz György, és Vincze Béla voltak.
Vincze Béla első generációs borász, a 80-as évek közepén került a szakmába. Saját vállalkozását 1994-ben alapította abból a célból, hogy részt vegyen az egri nagy vörösborok feltámasztásában. A hosszú és nehéz munka végül meghozta eredményét, neve mára összekapcsolódott az egri csúcsborokkal, 2004-ben a Pannon Bormíves Céh is tagjai közé választotta. Már több éve folyamatosan ott volt az Év Bortermelője-díj döntősei között, mire 2005-ben végülis megkapta a szakmában a legnagyobb presztízzsel bíró címet.
Az díjkiosztót követően a fiatal borász élete egyik legboldogabb pillanatának nevezte azt, amikor értesült az eredményről, gyermekei születéséhez és leszerelése napjához hasonlította a percet, amelyről unokáinak biztosan sokat fog mesélni.
Vincze Béla idén 30 hektáron szüretelt, 15 hektár szőlője pedig jövőre fordul termőre. Magyarország egyik legszebb feldolgozójának és érlelőpincéjének tulajdonosa, melyeket elsősorban a vörösborok készítésére terveztek és optimalizáltak.
Évi mintegy 100 ezer palack borának többségét itthon értékesíti. A pincészet választékának széles palettáját igyekszik szűkíteni annak érdekében, hogy még több figyelmet és gondoskodást kapjon kedvence, a bikavér. Véleménye szerint a termőtáj és a szőlő a nagyvezérek, akiket a borászok szolgálnak. Egerben a 2002-es és a 2003-as évjáratokban olyan borcsaládokkal tudtak előrukkolni, amelyek hitet adtak a jövőhöz és megmutatták, hogy szinte végtelen lehetőségeket rejt a borvidék.
Deluxe Magazin
Korábban:

Egy Egri Bikavér lett Heves Megye Bora

A tizenegyedik borfesztivál Szegeden

A legszebb magyar borospalack

Az egri borvidék

Egy pohár bikavér az év bortermelőjével