luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
274 millió dollárért kelt el az Ukrajna HotelCímkék: A moszkvai Ukrajna Hotel a kikiáltási árnál 80 százalékkal többért, 274 millió dollárért kelt el a városházán november 23-án rendezett árverésen. A Biskvit (magyarul piskóta) nevű, eddig kevéssé ismert cégnek alig több mint két hete van vételár kifizetésére. God Nisanov, a cég igazgatója az Interfax értesüléseit cáfolva elmondta, hogy nincs ismeretlen ajánlattevő a háttérben, senki sem áll mögöttük. Az utolsó előtti ajánlatot a Moszkva Hotel fejlesztője, a Ligastroiproyekt volt, de a Sistema és a Russneft vállalatok is jelen voltak. Az ezer szobás, igen jó fekvésű hotel a Sztálin-barokk stílusban épült hét moszkvai felhőkarcoló egyike. A szálloda neve és homlokzata megmarad - közolte Yury Roslyak. A moszkvai polgármester első helyettese azonban kitért a korábban tervezett luxushotel-project megvalósításának részleteivel kapcsolatos kérdések elől. A szakértők által legalább 70 millió dollárra becsült felújítási költségek 10-12 éven belüli megtérüléséhez 400 dolláros szobaárakat kell majd szabni, így az Ukrajna biztosan nem az olcsó szállodák közé fog tartozni. Deluxe Magazin Korábban: Eladó a moszkvai Ukrajna Hotel Aranyliftes bérpalota Moszkvában
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Trendek
Hello Kitty
Van Gogh
|
















