Aranyliftes bérpalota Moszkvában

Címkék:

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Az orosz főváros központjában ez év végén adják át azt az aranyliftes bérpalotát, ahol exkluzív szolgáltatásokkal igyekeznek majd a lakók kedvébe járni.

A házban lesz uszoda és fitneszstúdió, fodrászat és zártkörű étterem, ahová kizárólag a lakók nyernek majd bebocsátást. Lesz konferenciaterem, a tetőn pedig helikopter-leszállópályát alakítanak ki - olvasható a RIA Novosztyi orosz hírügynökség honlapján.

Az igazi csemegének azonban az arany - illetve nyilván csak aranyozott - liftek ígérkeznek, amelyek a gépkocsijukkal együtt szállítják majd a lakosztályokba a lakókat.

A házat, ahol minden bizonnyal politikusok, sportolók, hírességek bérelnek majd lakosztályt, éjjel-nappal szigorúan őrzik. Mindezek a szolgáltatások megmutatkoznak a lakbérben is, amelyek összegét havi 25-45 ezer dollárra, vagyis 5,3- 9,5 millió forintra tervezik.

Az 1917-es forradalom óta Moszkvában egyetlen luxusbérpalota épült: a 2003-ban átadott épületben a lakóknak havi bérleti díjként "mindössze" 12 ezer dollárt, vagyis két és fél millió forintnak megfelelő összeget kell áldozniuk a minden képzeletet felülmúló kényelemért.


Forrás: MTI

Deluxe Magazin


Korábban:

Eladó a moszkvai Ukrajna Hotel

Grand Express: az új orosz fényűzés

Oroszországban lesz Európa legmagasabb épülete

A luxus legújabb fellevára Moszkvában

Az ortodox húsvét

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Gasztrobloggerek

Gasztrobloggerek

Kávé, körte, meggy és áfonya - gasztrobloggerek fagyija a Centrálban

Rendhagyó módon állítja össze nyári fagylaltkínálatát a Centrál: ismert gasztrobloggerekkel ízelítőket készíttetett.

Csontváz

Csontváz

A botrány ellenére is eladták a tirannoszaurusz-csontvázat

Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i árverésen.

Dzsunka

Dzsunka

Hazatért a világ legöregebb dzsunkája

Visszaszállították Tajvanra a világ egyik legöregebb, 100 éves kínai vitorlását.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5