luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Törökország felé fordulnak a turistákCímkék: A WTO most közzétett jelentése szerint 2020-ig tovább nő a külföldre utazó turisták száma. Az előrejelzés készítői úgy vélik, leginkább Törökország iránt növekszik majd az érdeklődés. A jelentés szerint a turizmusból származó bevétel is nőni fog, akár a kétezer milliárd dollárt is elérheti majd. A 3S, azaz a sun-sand-sea (nap-homok-tenger) elve helyett a 3E, vagyis az exciting-educational-enternainment (izgalmas-tanulságos-szórakoztató) érvényesül majd a turisztikai szektorban. Török, ciprusi és izraeli úti célok állnak majd az első helyen, a turisztikai szektor pedig várhatóan 6,3 százalékkal nő. Európa - amely eddig a legvonzóbb idegenforgalmi központ volt - 3,1 százalékos növekedési rátával számolhat. Noha Európa még 15 év múlva is a legnagyobb turisztikai célpontok hazája lesz, a WTO várakozásai szerint Törökország, Ciprus és Izrael akár az átlagos európai növekedés kétszeresét is teljesítheti. A WTO 2020 Vision Reportja szerint 2020-ban 346 millió turista látogat majd el a mediterrán országokba, a balkáni államokat pedig 79 millióan keresik majd fel. Törökország, Görögország, Bulgária, Románia és Horvátország várhatóan ezen turisták 92 százalékát öleli majd fel. A jelentés szerint 2020-ig tovább fog fejlődni az idegenforgalmi szektor, így a világgazdaságot tekintve ez lesz az egyik legdinamikusabban erősödő ágazat. Korábban:
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Trendek
Hello Kitty
Van Gogh
|
















