Vancsó Zoltán a világot járva elsősorban önmagát keresi: olyan képekre vadászik, amiket egyedül ő talál meg, művei ennek köszönhetően jól felismerhetőek. A beszélgetés folyamán megtudtuk, hogy Magyarországon egyelőre nincs fotós műkereskedelem, ezért egy fotóművész élete olykor még a zenészekénél is nehezebb, de ösztöndíjjal számos országot megismerhet az ember.
- Szerintem igen. Tizenegy-két évig úgy éltem szerte a világban, Budapesten is, hogy folyamatosan képeket láttam, képekben gondolkoztam. A tavalyi Budapest kiállításomra például több évig készült az anyag, most viszont azt érzem, hogy kicsit fel kell töltődnöm, ki kell pihennem magam, ki kell ürítenem az agyamat. Persze mindig látok képeket, csak most már elengedem őket, nem frusztrál, ha nincsenek "megcsinálva".
- Ha egy kiállításra nem egy adott ország képeivel készülsz, akkor mi alapján válogatod össze őket?
- Ez teljesen változó. Tavaly volt például a "Zarándokok" sorozat, ami egy több éves munkának a termése volt. Ezen kívül természetesen több ötletem van még, hiszen sok meglévő anyagom van, és az évek alatt összegyűlt jó pár fotót többféleképpen ki lehet állítani. A "Csendes képek" is olyan kiállítás volt, ahol a hangulati tényező volt a közös vonás a képekben.
- Ha külföldön vagy, meglátod az újat, vagy akkor is - akaratodon kívül - olyan képekben gondolkodsz, mint itthon?
- Függetlenül attól, hogy a világ mely részén járok, elsősorban azt keresem, hogy én hol találom meg magamat. Olyan képekre vadászom, amiket valószínűleg csak én találok meg... Persze van hasonlóság a kubai és a budapesti képek között, de mégis egészen más arcuk van. Az adott helyszín amúgy is automatikusan hozzáadja a saját névjegyét, viszont irányok és megoldások tekintetében, vagy szakmailag rá lehet jönni, hogy azokat is én csináltam, mivel nem tudok és nem is akarok kibújni önmagamból.
- Ki mondhatja fotósnak magát? Akinek van egy jó sokat érő fényképezőgépe, vagy volt már kiállítása?
- Nem tudom. Szerintem ma már mindenki fotósnak nevezheti magát, akinek van fényképezőgépe, ezért sajnos kezd eligénytelenedni ez a szakma.
- Mennyire szükséges a pénz ahhoz, hogy valakiből jó fotós legyen?
- Kell pénz, hajjjajj! Olyannyira, hogy én is csak pályázati pénzekből, meg szponzorok segítségével tudok kiállítást rendezni. Tudomásul kell vennem, hogy a fotográfia egy viszonylag szűk réteget érdekel, hiszen egy ilyen kicsi országban szűk a piac erre. Érdekes, ha egy zenészt bárhova meghívnak koncertezni az első kérdés az, hogy mennyi a gázsi. Ha egy fotóst kérnek fel egy kiállításra (ami már önmagában is kuriózum) akkor ez fel sem merül, örülhet a művész, ha az útiköltségét kifizeti valaki.
Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.
